Hirdetés

Kijutott az országos döntő tornára a Székelyudvarhelyi Szejke SK fiúkézilabda csapata

Az elején könnyedén ment minden, aztán az utolsó meccs döntött a Székelyudvarhelyi Szejke SK csapatának
Fotó: Facebook/SzejkeSK

A csoportkört nagyon simán vették, a rájátszásban nagy küzdelemben, az utolsó fordulóban elért sikerrel biztosították be helyüket a legjobb nyolc közé.

2024. május 10., 12:56

Idén sem marad országos döntő tornán való szereplés nélkül a székelyudvarhelyi kézilabda utánpótlás. A tavaly a Székelyudvarhelyi Szejke SK ifi 4-es (U12) lány- és fiúcsapata volt ott, idén pedig az ifi 3-as (U14) fiúkézilabda együttese vívta ki a finálén való szereplést.

Hirdetés

A versenykiírás szerint az alapszakasszal kezdődött a bajnokság, a szakszövetség tizenkét csoportot alakított ki, a Szejke SK az E jelűbe került, nagyon simán mind a hat találkozóját nyerve jutott a rájátszás felsőházába.

A play-offban már nem mentek olyan egyszerűen a dolgok a Kopacz István Csongor által irányított gárdának. Pontosabban három vereséggel indítottak. Ezt követően rendezték soraikat, a folytatásban csupán az éllovas HC Buzăuval szemben maradtak alul. A csütörtöki zárófordulóban úgy léptek pályára a Marosvásárhelyi LPS otthonában, hogy egy győzelem esetén megőrzik második pozíciójukat a tabellán, ami egyenlő az országos döntő tornára való kijutással.

A Székelyudvarhelyi Szejke SK U14-es fiúcsapata •  Fotó: Facebook/SzejkeSK Galéria

A Székelyudvarhelyi Szejke SK U14-es fiúcsapata
Fotó: Facebook/SzejkeSK

Csak a találkozó eleje volt szoros, elhúzott a vendégcsapat, 21–18-ra vezettek a szünetben, végül 44–38-ra diadalmaskodtak.

Nagy sikert könyveltek el, ott van az ország legjobb ifi 3-as korosztályú csapata között a Székelyudvarhelyi Szejke SK.

Legutóbb 2012-ben sikerült ebben a korcsoportba, az U14-eseknél székelyudvarhelyi együttesnek az országos döntő tornára való kijutásra. Akkor az SZKC színeiben játszó fiatalok negyedik helyen végeztek.

Ebben a szezonban két másik udvarhelyi utánpótláscsapat, az ifi 2-es korosztályú (U16) fiúk, illetve a 3-as lányok az alsóházi rájátszás országos döntő tornáján vehet részt. Mindkét gárda az ISK színeiben vívta ki ezt.

A Székelyudvarhelyi Szejke SK U14-es együttesének kerete: Vass Előd, Ferenc Attila (kapusok), Máthé Lóránd, Jakab Bence, Vajda Máté, Péter Botond, Balla András, Salánki Márk, Osváth Leonárd, Vajda Magor, Balogh-Cioni Örs, Balázsi Benedek, Bálint Dániel, Baczó Attila, Papp Dániel, Lukács Bálint. Edző: Kopacz István Csongor, kapusedző: Kovács Norbert.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Döntetlent játszott a Hargita KK a sereghajtók meccsén, kikapott a Sepsi-SIC

Szombaton délután a női kézilabda A osztály 8. fordulójának meccseit rendezték. A Székelyudvarhelyi Hargita KK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC is idegenben lépett pályára.

Összeállt a mezőny, elkészült a Hargita megyei kézilabda-bajnokság menetrendje

Nyolc csapat vesz részt a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság 2026–2027-es idényében. Ezúttal nem rendeznek rájátszást, a klasszikus oda-visszavágós rendszerben kialakuló rangsor alapján hirdetnek végső győztest.

Az első félidő hajrájában meglépett, jól gazdálkodott az előnyével a VSK Székelyudvarhely

Újabb idegenbeli mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata, amely vasárnap délben hét góllal nyert a Fogarasi VSK ellen a férfi kézilabda A osztály B csoportjának 8. fordulójában.

Egy félidőn át tartotta a lépést a Hargita KK, simán nyert a Sepsi-SIC

Szombaton rendezték a női kézilabda A osztály 8. fordulójának mérkőzéseit. Mindkét székelyföldi együttes hazai pályán játszott.

A szünet után szétesett a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát a Marosvásárhelyi VSK, a szünet után viszont szétesett a játéka, és végül nagy különbséggel maradt alul a SCM Râmnicu Vâlcea otthonában a női kézilabda Virágok Ligája 8. fordulójában.

Egy félidő alatt lerendezte a Polit a VSK Székelyudvarhely

A kezdeti hátrány után gyorsan átvette az irányítást, és 35–23-ra legyőzte a Jászvásári Polit a VSK Székelyudvarhely. A Hargita megyei férfi kézilabdacsapat ötödik bajnoki sikerével megerősítette második helyét az A osztály B csoportjában.

Eb-bronzérmes irányítóval erősített a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapata

Nemzetközi rutinnal rendelkező játékossal bővült a Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapatának kerete, a klub bejelentette a horvát válogatottal Eb-bronzérmet nyert Valentina Blažević leigazolását.

Jót tett az edzőváltás, ezt a Marosvásárhelyi VSK bánta

A Marosvásárhelyi VSK kikapott a Brassói Coronától vasárnap délután, a női kézilabda Virágok Ligája 7. fordulójában. Kerekes Éváék már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát, a szünet után tovább növelték a különbséget.

Fogarason sem lassított, második helyre lépett a Sepsi-SIC

Második félidei védekezésére alapozva aratott fölényes győzelmet a Sepsi-SIC a női kézilabda A osztályban. A háromszékiek Fogarason gyűjtötték be az újabb két pontot, és átmenetileg a B csoport második helyére kapaszkodtak.

Új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek

Húsz év után új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek. A tisztújító közgyűlésen a székelyudvarhelyi Pál Andrást választották meg, miután Benedek Árpád Csabának lejárt a mandátuma.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!