A szombati elődöntőkkel „melegítettek” az együttesek a végső ütközetre. Az első nap az ETO és a Vardar is sima mérkőzésen lépte le ellenfelét, előbbi a Buducsnoszt Podgoricát (38–33), utóbbi pedig a címvédő Bukaresti CSM-et (26–20) fektette két vállra.
Vasárnap már a bronzmérkőzésre színültig telt a Papp László Budapest Sportaréna, nem kevesebb mint 12 ezer szurkoló foglalt helyet a lelátókon. Meglepően sok román drukker volt jelen az aréna egyik sarkában, akiknek „Románia! Románia!” skandálását békésen tolerálta a közel tízezer magyar néző.
A román szurkolóknak volt miért örülniük vasárnap, hiszen a CSM a bronzmeccsen 26–20-ra legyőzte az unottan és cél nélkül játszó Podgoricát.
A címvédő bukarestiek így a tavaly drámai körülmények között megnyert Bajnokok Ligája-döntő után – hetesekkel verték meg a Győri Audi ETO KC-t – idén a bronzéremmel vigasztalódhattak.
Negyedórával a döntő kezdete előtt pompás fényjáték és számtalan táncos fantasztikus koreográfiája tette emlékezetessé az idei felvezetőt. A Vardar játékosainak bemutatása és pályára futása után robbant a csarnok, a győri játékosok következtek. Nagy ovációt kapott minden egyes játékos,
Görbicz Anitához érkezve pedig megkétszereződött a hangerő.
A szurkolók nagy része győri zöld mezbe volt öltözve, a Final Four többi csapatának drukkerei pedig az aréna három különböző sarkába voltak ültetve. A döntő kezdete nemcsak a játéktéren, de a nézők számára is felemelően kezdődött,
a közönség a székely himnusz eléneklésével adta meg az alaphangulatot.
Az első percekben a Vardar diktálta az iramot, de nem tudta lerázni a házigazda szerepét betöltő győri együttest. A félidő végére az ETO Görbicz parádés teljesítményének köszönhetően ellépett hárommal, a különbséget pedig megőrizte a szünetig, 15–12-nél vonultak öltözőbe a csapatok.
A második félidő mindkét részről parádés védekezést hozott, a macedón csapat pedig minden lehetőséget megragadott, hogy ne engedje elhúzni ellenfelét. A győri gólgyártás akadozni kezdett, a Vardar folyamatosan egy-két gólos hátrányban volt, amit az 54. percben ledolgozott, így a csapatok döntetlennél fordultak a hajrára.
Az utolsó öt percben a zöld-fehérek góljaira rendre válaszolni tudott az ellenfél (főleg az idény végén visszavonuló német Anja Althaus beállós volt elemében), sőt az utolsó másodpercekben a győzelemért is támadhatott. Szerencsére a macedón öröm nem valósult meg,
a korábban a Győri ETO-t erősítő Andrea Lekics időn túli szabaddobása elhalt a sorfalban.
Egy év után a győri lányoknak ismét a kellemetlen emlékű hosszabbítással kellett szembenézniük. A lelátón is feszült volt a hangulat, sokan a tavalyi, hetesekkel elveszített döntőről beszéltek. Aztán a Győr a legnagyobb favorithoz méltón, világklasszis teljesítménnyel – és vasidegekkel – a hosszabbítás elején ellépett hárommal, a kis szünetre az előnyből csupán egy maradt, hiszen a Vardar ezúttal sem hagyta magát.
Az utolsó öt percben nagyon taktikusan játszott az ETO, átvészelt egy emberhátrányt, továbbá egygólos vezetésnél úgy támadta végig az utolsó ötven másodpercet, hogy a Vardarnak esélye sem volt megkaparintani a labdát.
A formaidőzítése kiválóan sikerült, a Győri ETO a tavalyi kudarc után megkoronázta az idei évet, és két csodálatos mérkőzést játszva megnyerte a legrangosabb klubtrófeát, történelme során harmadszor.
A lefújás után a győriek közel fél órán keresztül a közönséggel ünnepeltek és együtt szórakoztatták egymást.
A publikum is kitett magáért, végig emberfeletti erővel buzdította a lányokat, és a legfontosabb pillanatokban hajtotta őket a legerőteljesebben, szinte végig zúgott a „Hajrá, ETO!”. Ugyanakkor érdekes volt látni, hogy a Vardar szimpatizánsai mellett
minden egyes macedón gól örömujjongást váltott ki nemcsak a semleges podgoricai, de a román szurkolótáborban is.
A hivatalos díjátadót a közönség hatalmas ovációja közepette szintén pompás fénytechnikával oldották meg. Folyamatosan zengett a „Hajrá, ETO!”, a „Szép volt, Győr!” és a „Ria-Ria-Hungária!”.
A hivatalos érem- és serlegátadás után a szpíker győri városünnepről jelentett, vagyis a késő este hazaérkező csapat részére Győr városában a lányokkal való közös ünneplés következett, mert az éjjel soha nem érhet véget...
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!