Hirdetés

Harmadszor nyert BL-t a Győri Audi ETO KC

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

2017. május 07., 21:28

A Győri Audi ETO KC hosszabbítás után 31–30-ra legyőzte a macedón Vardar Szkopje csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája Papp László Budapest Sportarénában rendezett vasárnapi döntőjében.

2017. május 07., 21:28

Az első percekben hatékonynak tűnt a Vardar némileg nyitott, öt-egyes védekezése, de a győriek hamar rájöttek, hogy a balszélső poszton szereplő Görbicz Anita lövéseit ezzel a taktikával sem képes hatástalanítani az ellenfél (6–4). A magyar csapat igyekezett keményen védekezni, de eleinte nem járt sikerrel és hiányzott a jó kapusteljesítmény is, így az ellenfél többször is egyenlíteni tudott (10–10).

Az eredményes szélsőjátékkal a győriek azt is elérték, hogy némileg megbontották a macedón együttes védelmét, és az első félidő második részében az átlövőknek sem volt olyan nehéz dolguk, mint korábban. Ezzel együtt a másik kapu előtti hatékonyságuk is javult, Grimsbö több bravúrt is bemutatott, így a – keretében mindössze egyetlen macedón játékost szerepeltető – Vardar több mint tíz percig nem talált be,

Hirdetés

ezért a meccs során először négygólosra nőtt a különbség (14–10).

Szünet előtt Görbicz bravúros passzát Jana Knedlikova értékesítette, melynek köszönhetően a győriek 15–12-re vezettek harminc perc után. Az ETO korábbi világklasszis beállója, a pályafutását gyermekvállalása miatt szüneteltető Heidi Löke is a helyszínen tekintette meg a finálét, és a szünetben adott interjújában a magyar csapat remek védekezését dicsérte.

A második felvonás elején ez a fontos játékelem olyan jól működött mindkét oldalon, hogy meglehetősen kevés gól született, de a győriek ekkor is őrizték előnyüket (18–15). Később a hangulat egyre nagyszerűbbé vált a lelátókon, a magyar együttes azonban elkövetett néhány technikai hibát, ezeket viszont Grimsbö újabb védései ellensúlyozták.

A hajrához közeledve sem változott a játék képe, továbbra is szoros volt az állás.

Az ETO számos variációt alkalmazott, támadásbefejezései legtöbbször kiszámíthatatlanok voltak, így folyamatosan vezetett, de a rendkívül szívós ellenfelet nem tudta leszakítani.

A német Anja Althaus sorozatban négy gólt dobott, ezzel egyenlített a Vardar (24–24), majd egy percet kettős emberhátrányban kellett töltenie a magyar csapatnak, de ezt sikerült átvészelnie. Görbicz értékesített büntetője után emberelőnyből nem tudott betalálni csapata,

a túloldalon viszont a szlovén Tamara Mavsar 53 másodperccel a vége előtt egyenlített (26–26).

A rendes játékidőben még egy-egy támadása volt mindkét együttesnek, de több gól már nem született, így hosszabbítás következett, ahogyan tavaly a román Bukaresti CSM ellen is. A ráadást a Győr nagy lendülettel kezdte, ismét hárommal vezetett, és bár ellenfele újra felzárkózott, ezúttal már nem tudott egyenlíteni (31–30).

•  Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt Galéria

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Harmadik alkalommal nyerte meg a Bajnokok Ligáját a Győri ETO.

Korábban négyszer (2007, 2008, 2010, 2011) az elődöntőben búcsúztak, háromszor (2009, 2012, 2016) ezüst-, kétszer (2013, 2014) pedig aranyérmet nyertek.

A BL gólkirályi címét Andrea Penezics (Vardar) vehette át, a döntő legjobb játékosa pedig Nycke Groot (Győr) lett.

•  Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt Galéria

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Női kézilabda, Bajnokok Ligája, döntő:
Győri Audi ETO KC-Vardar Szkopje (macedón) 31–30 (15–12, 26–26, 29–28) – hosszabbítás után
gólszerzők: Görbicz 7, Groot, Mörk 6–6, Amorim, Tomori 3–3, Bódi, Broch, Knedlikova 2–2, illetve Lacrabere, Althaus 6–6, Penezics, Radicsevics, Lekics 4–4, Mavsar 3, Herrem 2, Lazovics 1.
Hetesek: 3/3 és 5/4.
Kiállítások: 12, illetve 10 perc.

a 3. helyért:
Bukaresti CSM–Buducsnoszt Podgorica 26–20 (13–12).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

A házigazdák hódították el a nemzetközi kézilabdatorna trófeáját

A rendező Székelyudvarhelyi Hargita KK nyerte a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornát, amelynek hétvégén a városi sportcsarnok adott otthont.

Szűk merítés, szoros meccsek – tanulságok a kézi Eb-ről

A kézilabda Európa-bajnokságon megismétlődött az olimpiai döntő. A magyar válogatott nem jutott be a legjobb nyolcba, a vb-re való kijutáshoz selejtezőt kell játszania. A meccsek során kiderült: a szűk merítés miatt a fiúktól nem lehet bravúrokat elvárni.

Újabb győzelmével bebiztosította csoportelsőségét a Marosvásárhelyi VSK

A tizenkettedik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a hibátlanul menetelő Marosvásárhelyi VSK, amely a vasárnapi játéknapon idegenben múlta felül a Resicabányai CSU-t, és ezzel bebiztosította az első helyet a női kézilabda A osztály C csoportjában.

A román kézilabdázók is a törökökkel csatáznak a vb-selejtezőben

A labdarúgók mellett a kézilabdázók is Törökországgal csapnak össze a világbajnoki selejtezőben. A román férfi válogatott márciusban oda-visszavágós párharcot vív a 2027-es seregszemle európai selejtezősorozatának második körében.

A nemzeti összetartozást erősíti a székelyudvarhelyi kézilabdatorna

Hétvégén Székelyudvarhely lesz a házigazdája a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornának, amelyen hat együttes képviselteti magát.

Az utolsó pillanatban kapott ki a Sepsi-SIC, még mindig hibátlan a Marosvásárhelyi VSK

Szoros mérkőzéseket játszottak a székelyföldi csapatok a másodosztályú női kézilabda-bajnokság 11. fordulójának csütörtöki játéknapján: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a legvégén maradt alul, a Marosvásárhelyi VSK megdolgozott az újabb győzelemért.

Vereséggel búcsúzott az Eb-től a magyar kéziválogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 27–25-re kikapott a világbajnoki ezüstérmes Horvátországtól az Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó játéknapján, szerdán Malmőben.

Közel volt a bravúr: döntetlent játszott Svédországban a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 32–32-es döntetlent játszott a társházigazda Svédországgal az Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, kedden Malmőben, így már biztosan nem juthat a legjobb nyolc közé.

Tovább húzódik a Hargita KK vereségi sorozata

Egymás után az ötödik vereségét szenvedte el a Székelyudvarhelyi Hargita KK a másodosztályú női kézilabda-bajnokságban, ezúttal a sereghajtótól is kikapott.

Elrontották a második félidőt, kikaptak a szlovénoktól a magyarok

A magyar férfi kézilabda-válogatott 35–32-re kikapott Szlovéniától vasárnap az Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában Malmőben.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!