HIRDETÉS

Két címvédőt is kaptak a magyar kézisek

Mennek tovább a magyarok, jön a középdöntő
Fotó: MTI/Ilyés Tibor

2019. január 18., 11:29

Zárult a csoportkör a dán–német közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokságon. A magyar nemzeti együttes állva maradt, a kitűzött célja felé menetel.

2019. január 18., 11:29

Csütörtök este játszották a vébé utolsó csoportmeccseit, következik a középdöntő tizenkét együttes – a négy csoport első három helyezettje – számára. A magyar válogatott is kivívta e körbe való részvételt.

Nem lesz könnyű a Csoknyai István és Vladan Matics által irányított gárda dolga, kemény ellenlábasokkal kell felvennie a harcot. Egy pontot vitt magával a középdöntőbe.

HIRDETÉS

Lékaiék a herningi II. csoportban szombaton az olimpiai címvédő Dániával, vasárnap az Afrika-bajnok Tunéziával, jövő szerdán pedig az előző világbajnokságon ezüstérmes Norvégiával találkoznak.

A csoport első két helyezettje az elődöntőbe jut, a harmadik az ötödik helyért, a negyedik pedig a hetedik helyért játszhat jövő szombaton.

A torna győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek pedig részt vehetnek a jövő tavasszal sorra kerülő selejtezőtornákon. Utóbbit szeretnék elérni a magyarok, a hivatalos célkitűzés a vébé előtt az első hét hely megkaparintása volt.

Férfi kézilabda világbajnokság, II-es középcsoport:

Január 19-én, szombaton:
Tunézia–Svédország (19.00)
Dánia–Magyarország (21.30)

Január 20-án, vasárnap:
Magyarország–Tunézia (19.00)
Norvégia–Egyiptom (21.30)

Január 21-én, hétfőn:
Svédország–Norvégia (18.00)
Egyiptom–Dánia (21.30)

Január 23-án, szerdán:
Egyiptom–Tunézia (16.30)
Magyarország–Norvégia (19.00)
Dánia–Svédország (21.30)

Az állás: 1. Dánia 4 pont (66–48), 2. Svédország 4 (60–54), 3. Norvégia 2, 4. Magyarország 1 (60–63), 5. Egyiptom 1 (54–57), 6. Tunézia 0.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Diószegi László: „ha ebben a szezonban nem jutunk vissza, a következőben háromszor ilyen nehéz lesz”

A Sepsi OSK csupaszív tulajdonosa, Diószegi László nem szokványos klubelnök. Fontos számára, hogy tisztelettel bánjon a szurkolókkal, időnként megpróbálja részletesebben elmagyarázni nekik döntései okát. Erről és a kiesést követő időszakról kérdeztük.

Megszenvedett szezonbeli első győzelméért a Sepsi OSK

Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.

Székelyhon

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról

Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.

`
Krónika

Székelyföldi célpontot imádnak a legjobban Romániában

Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.

Krónika

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető

Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ez is érdekelheti

Elkezdte a felkészülést a VSK Székelyudvarhely kézilabdacsapata

Megkezdte a nyári felkészülést a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabda-együttese, az első edzést hétfő délután Palatka Barna irányításával tartották a városi sportcsarnokban.

Edzőtábor és erőnléti tréningek teljes erőbedobással – edzésbe álltak a székelyföldi női kézicsapatok

A Sepsi-SIC erőnléti edzéssel és négy új igazolással kezdte az alapozást, míg a Hargita KK csapatépítővel és máréfalvi edzőtáborral hangol a szezonra. Két együttes, egy közös cél: minél jobb formába lendülni a szeptemberi bajnoki rajtig.

Megérett a másodosztályú indulásra a Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapata

Az elmúlt években ifjúsági szinten folytatták tevékenységüket a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapatai. A vezetőség elérkezettnek látta az időt, hogy benevezzenek a felnőtt bajnokságba, a női együttes a másodosztályban szerepel az ősszel kezdődő idényben.

A székelyudvarhelyi kézicsapat mellett még négyen mondtak nemet az élvonalnak

Válságban a román férfikézilabda, a Bölények Ligája 14 helyett mindössze 11 együttessel rajtol el. A napokban még egy klub visszalépett.

Ha meggyőzöd őket, hegyeket tudnak megmozgatni – Golovin Vlagyimir a magyar női kézisikerekről

Friss Eb-bronzérmesként érkezett Tusványosra Golovin Vlagyimir. A női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Sportteraszon tartott előadását követően a Székely Sportnak beszélt többek között a siker kulcsáról, de az edzői munka kihívásairól is.

Számos edzőmérkőzéssel hangol a Bölények Ligájára a Segesvári VSK

Másfél hónap múlva rajtol a férfi élvonalbeli kézilabda-bajnokság 2025–2026-os idénye. A mezőnyben újonc Segesvári VSK tovább erősítette keretét és közölte a felkészülési mérkőzések programját.

Kevesebb csapat, átalakuló bajnokság a román kézilabdában

A Román Kézilabda-szövetség bejelentette: a 2025–2026-os idénytől mind a férfi, mind a női élvonalban 14 helyett csupán 12 csapat szerepel majd. A döntés hátterében elsősorban pénzügyi nehézségek állnak, több klub jelezte, nem tudja vállalni az indulást.

Versenyképes csapatot építenek a Segesvári VSK-nál

Egy szezont követően újra a legjobbak között szerepel a segesvári férfi kézilabdacsapat. A keret átalakulóban van, fiatal és tapasztalt játékosokkal őriznék meg helyüket a Bölények Ligájában.

Két székelyudvarhelyi kézilabdázó az élvonal újoncához igazolt

A VSK Székelyudvarhely nem indul a férfi kézilabda Bölények Ligájában. Keretéből ketten a Segesvári VSK játékosai lettek.

Az egykori székelyudvarhelyi sikerkovács a kéziélvonal újoncát irányítja

A Segesvári VSK férfi kézilabda együttese bejelentette, Vlad Caba lett az új vezetőedzőjük. A Maros megyei gárda megszerezte a Bölények Ligájában való szereplési jogot a soron következő idényben.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!