A negyedik perctől felváltva születtek a gólok, mert nagyjából egyformán teljesített a két csapat, mindkét oldalon voltak hibák védekezésben és támadásban is. A magyarok ezúttal sem erőltették a gyors akciókat, Klujber Katrin és Kuczora Csenge rossz lövéseit pedig Szikora Melinda védései ellensúlyozták. Ezúttal is bátran, felszabadultan kézilabdáztak a magyarok – akárcsak Norvégia ellen –, ezt bizonyítja, hogy Győri-Lukács Viktória kínai figura végén talált be,
ám a pontosság most is hiányzott, a 23. percben már tíz rontott lövésnél tartott a csapat.
Néhány játékvezetői ítélet, illetve annak elmaradása is sújtotta a magyar együttest, a pontosabban célzó és jobb kapusteljesítményt felmutató, világbajnoki bronzérmes dánok azonban nem érdemtelenül vezettek két góllal a szünetben. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány csak három cserejátékost küldött be az első felvonásban – mivel a gárda csak hétfőn lép pályára legközelebb –, a második félidőt az eredeti összeállításban kezdte a csapat, Márton Gréta pedig három góllal nyitott.
Lövéshatékonyságban és kapusteljesítményben is közelített egymáshoz a két válogatott, vagyis a dánok statisztikai adatai romlottak, a magyarok értékei javultak. Az első játékrészben háromszor vezettek a magyarok,
a 45. percben pedig ismét előnybe kerültek, és már ekkor biztos volt, hogy a végeredménytől függetlenül eddigi legjobb meccsüket játsszák a tornán.
Remek labdaszerzések, jó védekezés és hatékony lövések jellemezték ekkor a Golovin-csapatot, amely az 51. percben vezetett először két találattal. A meccs az 54. percben vett fordulatot, amikor
a magyarok a háromgólos különbségért támadhattak, de nem jártak sikerrel, a skandinávok pedig javuló védekezésükre alapozva 5–1-es sorozattal zártak.
A két csapat 53. egymás elleni mérkőzésén 26 magyar siker és három döntetlen mellett 24. alkalommal győztek a dánok.
A vereség ellenére matematikai esélye még van a csoport negyedik helyének megszerzésére, ami a magyar szövetség által célként meghatározott nyolc közé kerüléshez kell.
A magyarok a csoportkörben pénteken 33–28-ra nyertek Svájc ellen, majd vasárnap Horvátországtól 21–18-ra, kedden a címvédő Norvégiától 32–22-re kaptak ki, így pont nélkül jutottak a középdöntőbe, ahol szombaton szabadnaposak lesznek, majd hétfőn 21.30-tól Svédország, szerdán 16.30-tól pedig a társházigazda Szlovénia lesz az ellenfelük.
Tovább tart az ünneplés a Sepsi OSK-nál, amely szombaton matematikailag is kiharcolta a visszajutást a Szuperligába. A sorsdöntő összecsapást követően a háromszékiek saját nevelésű játékosa, Batzula Hunor, valamint a gólgyáros, Ignacio Heras is értékelt.
A Sepsi OSK feljutásától hangos a magyar és a román sportsajtó, a híradások középpontjában a klub közismert elnöke, Diószegi László áll, aki nem tudta palástolni abbéli örömét, hogy másodszor is sikerült kiharcolni az élvonalbeli tagságot.
A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!