– válaszolta röviden Elek Gábor szövetségi kapitány arra a kérdésünkre, hogy miként lett a válogatott felkészülésének egyik állomása Székelyudvarhely.
„Nagyon bízom benne, hogy most már minden jól alakul és a járvány sem húzza keresztbe a terveinket. A magyarságtudatunkat szeretnénk ezzel erősíteni, hogy oda megyünk, ahol talán a legerősebb a magyarság. Továbbá kapóra jön az is, hogy a Magyar Kézilabda-szövetség a határon kívüli programján keresztül épp Udvarhelyen működteti a Székelyföldi Kézilabda Akadémiát” – tette hozzá.
A magyar küldöttség hétfőn érkezik Székelyföldre, és öt napig Székelyudvarhelyen tartózkodik.
„Teljesen beleillik a felkészülésünkbe. Mivel nagyon sokat vagyunk összezárva, ezért cél volt számunkra az is, hogy olyan helyekre menjünk el, ahol az edzéseken kívüli szabadidőt úgy tudjuk eltölteni, hogy élményt adjon nekünk és még jobban összekovácsoljon minket. Székelyföld erre a legjobb hely” – folytatta a szövetségi kapitány.
„Mi Székelyudvarhelyen is folytatjuk az edzőkollégákkal összeállított tervet, dolgozni megyünk, nem nyaralni.
Hál’ istennek lesz nyílt edzésünk, felmegyünk a Madarasi Hargitára, lesz közönségtalálkozónk, így nemcsak én, hanem a lányok is nagyon várják a jövő hetet” – zárta a beszélgetést a szövetségi kapitány.
„Sok csapattal voltunk már ott, a játékosok pedig mindig mondták, hogy ide el kell menni máskor is. Reméljük, hogy ez a hét egy pluszt fog jelenteni a válogatottnak az olimpiára, Székelyföldön megtapasztalhatják, hogy nemcsak Magyarországon, hanem a határon túl is mennyien szeretik őket és szurkolnak nekik.
Célunk, összhangban a magyar kormány határon túli politikájával, hogy ezeken a területeken kiépítsük az infrastruktúrát, kiképezzük az edzőket és felkészítsük a magyar identitású sportolókat.
Természetesen nem célunk, hogy ezeket a területeket kiürítsük és a tehetséges játékosokat elhozzuk Magyarországra. Ezek a sportolók, amikor abba a korba jutnak, majd eldöntik, hogy hol szeretnék folytatni pályafutásukat” – összegzett Juhász István.
A magyar női kézilabda-válogatott hétfőn érkezik Székelyudvarhelyre, délután egy edzésük lesz a lányoknak. Kedden, szerdán és csütörtökön napi két edzés szerepel a programban, majd július 4-étől Siófokon folytatódnak az edzések.
Utóbbi helyszínen július 6-án Montenegró, július 9-én és 12-én pedig Brazília ellen játszanak felkészülési találkozót.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!