A vezetőedzői teendőket továbbra is Sipos Lóránt látja el – adta hírül a klub hivatalos honlapján. Több kézilabdázó új szerződést kötött: a kapusok Orbán Szilárd és Jobb Lőrinc, míg a mezőnyjátékosok Palatka Barna, Kónya Hunor Barnabás és Hadnagy Lóránt.
Élő szerződése van, így továbbra is a csapat tagja marad Komporály Attila, Mihály Zsolt, Fekete Róbert, Angelo Tăuțean, Csibi Hunor, Pál Szilárd és Jére Róbert.
A nagyifjúsági együttes mellett a felnőttek bő keretében ott lesz Katona Tamás, Szilveszter Bence, valamint Tófalvi Krisztián, illetve a két ifikapus, Csutak Zsolt és Kovács Norbert. Akik biztosan nem Szejke-mezben folytatják: Balázs Botond, Szász Előd és Kopacz István Csongor.
A Szejke SK július 27-én, hétfőn kezdi el a felkészülést az új idényre.
Kerekes Éva apróbb egészségügyi probléma miatt kénytelen kihagyni a román női kézilabda-válogatott utolsó két Eurokupa-csoportmérkőzését, a zetelaki balszélső viszont bízik abban, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőben már pályára léphet.
Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!