A VSK Székelyudvarhely nyerte a férfi kézilabda A osztály idei kiírását, ezzel pedig kivívta a jogot, hogy egy év után ismét visszatérjen a Bölények Ligájába. Megnéztük, milyen összetételű élvonalban találja majd maját.
Elsőre, nem jó hír számukra, hogy a tavalyi szezon két feljutója, a Kolozsvári Universitatea és a Segesvári VSK nem tudott maradandót alkotni, így akárcsak két évvel ezelőtt, most is azon két klub esett ki, amelyik alulról érkezett.
Az idei első osztályt – jövőre is ennyien lesznek – tizennégy csapat alkotta, a Bukaresti Dinamo nagyon simán védte meg címét, veretlenül: a huszonnégy győzelme mellett csak két ízben játszott döntetlent. Őt követte a Konstancai CSM és a Nagybányai Minaur a dobogón.
Az idei évad az osztályozóval zárult, melyet ezen a hétvégén rendeztek Fogarason. Itt az A csoport rájátszásának harmadik és negyedik helyezettje, azaz a helyi VSK és a Nagyváradi VSK a Bölények Ligája tizenegyedik és tizenkettedik pozíciójában végző gárdával, a Bukaresti Steauával és a CSM Vaslui-jal játszott körmérkőzést. A két élvonalbeli klub nyerte meg a tornát – a fővárosiak simán hozták meccsüket a másodosztályosokkal, a Vaslui alaposan megizzadt a Fogarassal, csak egyetlen találattal nyert ellenük. Ezzel maradtak jövőre is a legjobbak között.
Az A osztályból a VSK Székelyudvarhely mellett a CSM Alexandria lép szintet. A férfi kézilabda Bölények Ligájának új idénye a tervek szerint augusztus utolsó hétvégéjén rajtol el.
A férfi kézilabda Bölények Ligája mezőnye a 2024–2025-ös idényre:
Bukaresti Dinamo
Konstancai CSM
Nagybányai Minaur
Tordai Potaissa
Bukaresti CSM
Bákói CSM
CSU Suceava
HC Buzău
CSM Focșani
Temesvári Poli
Bukaresti Steaua
CSM Vaslui
VSK Székelyudvarhely
CSM Alexandria
Egy pontra volt szüksége a Sepsi OSK-nak, hogy elérje célkitűzését a másodosztályban. A Chindia Târgoviște ellen megszerezte az előnyt, de a végjátékban akadt izgulnivaló.
Jelen állás szerint nem indulhat a Szuperliga következő idényében az Unirea Slobozia, miután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fellebbviteli bizottsága elutasította a kérését. A klub a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.
Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.
A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!