Hirdetés

Huszonötödször bajnok a Veszprém

Frenetikus hangulatban csapott össze a két nagy rivális
Fotó: Ilyés Szabolcs

2017. május 25., 15:57

Bár a férfi kézilabda NB I. döntőjének visszavágóján a hazai pályán játszó MOL-Pick Szeged legyőzte a Telekom Veszprém csapatát, a bakonyiak az első mérkőzésen összeszedett hatgólos győzelmüknek köszönhetően zsinórban tizedszer örülhettek a bajnoki aranynak.

2017. május 25., 15:57

Negyedórával a kezdés előtt a tíz évvel ezelőtti szegedi „aranyos” fiúkat szólították pályára, akik 2007-ben épp a Veszprém ellen hódították el a csapat történetének második bajnoki aranyérmét. Székelyek is álltak a bajnokok sorában, hiszen az udvarhelyi Ilyés Ferenc és a gyergyóditrói Ferenczi Botond is tagja volt a tíz évvel ezelőtt elsőséget ünneplő szegedi csodacsapatnak.

Fantasztikus hangulatban vette kezdetét a mindent eldöntő ütközet.

Hirdetés

Bár a lelátón érződött az erős hazai dominancia, mégis a folyamatos „Pick Szeged!” rigmust néha jól hallhatóan átkomponálta – az egyébként igencsak szép számban jelen lévő – veszprémi szurkolók drukkolása, zúgott az „Építők” is.

•  Fotó: Ilyés Szabolcs Galéria

Fotó: Ilyés Szabolcs

Nem rontott ellenfelére a szegedi alakulat, a veszprémiek nyerték az első perceket, és vezettek is (1–2). A hazaiak hamar rendezték soraikat, és kétgólos előnyre tettek szert (6–4), majd a játékrész felénél ismét döntetlent mutatott az eredményjelző (8–8). A félidő végéig fej fej mellett haladtak a csapatok, és szünetre is mindössze egygólos fórt tudott kiharcolni a Pick, ami nem volt jó előjel a bajnokság végkimenetelét illetően (a szünetben 15–14).

A játékosok pihenője nem jelentett lazítást a szurkolótáborokban, mindkét fél tovább buzdította övéit – ebben főleg a két „keménymag” volt erős –, a csapatok kabalafigurái pedig a pálya közepéről szórakoztatták a közönséget.

A mellettem ülő helybéli kolléga meg is jegyezte, hogy a legutóbbi bajnoki cím óta nem tapasztalt ilyen hangulatot.

A második játékrészt nagy elánnal kezdték a veszprémiek, aminek meg is lett az eredménye, hiszen átvették az irányítást, és a félidő derekán kettővel vezettek (20–22), ekkor Pálmarsson volt igencsak elemében, szórta a gólokat. Szeged az 50. perctől indította utolsó hajráját, aminek az lett az eredménye, hogy az 56. percben három gólra állt a végső diadaltól (29–26), de innen a Veszprém „rutinüzemmódba” kapcsolva ölte a játékot, és hagyta lecsordogálni a hátralévő időt.

Bár szegedi győzelmet jelentett a 30–27-es végeredmény, a bajnoki elsőséget ismét a Veszprém szerezte meg, immár 25. alkalommal.

A kékbe öltözött hazai drukkerek hallgatagsága és sokak homályos tekintete mindent elárult csalódottságukról: alapszakasz-győzelmük után a végelszámolásnál megint csak a második hellyel kell beérniük, zsinórban tizedszer. Erre tett rá még egy lapáttal az egyik kapu mögött helyet foglaló önfeledten ünneplő vörös drukkerhad, és a hazai nézők bosszantásába kezdtek: „Ti vagytok a másodikak, hejj, hejj!” Jött is válaszul a fülsüketítő füttykoncert és a középső ujjak tömeges mutogatása a vörös mezes veszprémi szurkolók irányába.

•  Fotó: Ilyés Szabolcs Galéria

Fotó: Ilyés Szabolcs

Az ünnepélyes serleg- és éremátadó után bő félórával a veszprémi világsztárok még mindig a szurkolóik között ünnepeltek a tribünben. Tette ezt különösen a 16. elsőségét szerző Gulyás Péter, illetve a szintén örökifjú Iváncsik Gergely, akik az idény végén befejezik profi pályafutásukat.

A veszprémiek számára a szezon végét pedig a Bajnokok Ligája június elején Kölnben rendezendő négyes döntője jelenti, ahol a Veszprém a szintén világsztárokkal teletűzdelt Paris Saint-Germain Handball csapatával mérkőzik meg az elődöntőben.

S hogy a helybéli kollégára is visszatérjünk, a végén keserűen jegyezte meg, hogy bár jó előjel volt a parádés hangulat, mégiscsak „győzött a realitás és a jobb csapat, a Veszprém… Egyelőre!” Legyen hát ez a végszó, mert ha jövőre egy még szorosabb végső párharcra kerül sor, semleges nézőkként mi csak nyerhetünk.

•  Fotó: Ilyés Szabolcs Galéria

Fotó: Ilyés Szabolcs

Mestermérleg

Carlos Pastor, a MOL-Pick Szeged edzője: „Szurkolóink előtt emelek először kalapot, mert végig megadtak minden támogatást, és ezüstérmes csapatunkat is éljenezték. Az erős klubok egyik jellemzője, hogy ilyen remek közönségük van. Büszke vagyok csapatomra a győzelemért, de fáj, hogy Veszprémben csúszott ki kezünkből az arany. Tovább kell építkeznünk, vagy erősítésekkel, vagy a meglévő keret gyorsabb fejlesztésével.”
Xavier Sabaté, a Telekom Veszpérm edzője: „A második félidőben megint óriásit játszottunk. Három célt tűztünk magunk elé az idény elején: aranyat a Magyar Kupában és a bajnokságban, valamint a BL-ben a négybe jutást. Mind a hármat elértük, vagyis jól végeztük a munkánkat. A végéig még van két meccsünk Kölnben, és bizakodók vagyunk, mert tavasszal remekül összeállt a játékunk.”

Férfi kézilabda, K&H Liga, döntő, visszavágó, Szeged, 3500 néző:
MOL-Pick Szeged–Telekom Veszprém 30–27 (15–14)
Szeged: Källman 7, Bodó 6, Balogh 6 (3), Buntic és Goncalves 4–4, Sostarics 2, Bánhídi 1. További játékosok: Sego, Kastelics (kapusok) – P. Rodríguez, Skube, Gaber, Blazevics, Bóka, Obranovics. Edző: Carlos Pastor.
Veszprém: Pálmarsson 5, Lékai 4, Gajics 4 (3), Nagy L. 3, Sulics, Ugalde, Ilics és Nilsson 2–2, Marguc, Blagotinsek és Iváncsik 1–1. További játékosok: Alilovics, Mikler (kapusok) – Schuch, Terzics, Gulyás. Edző: Xavier Sabaté.
Kiállítások: 6, illetve 8 perc.
Hétméteresek: 5/3, ill. 3/3.
Bajnok a Veszprém, 50–47-es összesítéssel.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

A házigazdák hódították el a nemzetközi kézilabdatorna trófeáját

A rendező Székelyudvarhelyi Hargita KK nyerte a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornát, amelynek hétvégén a városi sportcsarnok adott otthont.

Szűk merítés, szoros meccsek – tanulságok a kézi Eb-ről

A kézilabda Európa-bajnokságon megismétlődött az olimpiai döntő. A magyar válogatott nem jutott be a legjobb nyolcba, a vb-re való kijutáshoz selejtezőt kell játszania. A meccsek során kiderült: a szűk merítés miatt a fiúktól nem lehet bravúrokat elvárni.

Újabb győzelmével bebiztosította csoportelsőségét a Marosvásárhelyi VSK

A tizenkettedik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a hibátlanul menetelő Marosvásárhelyi VSK, amely a vasárnapi játéknapon idegenben múlta felül a Resicabányai CSU-t, és ezzel bebiztosította az első helyet a női kézilabda A osztály C csoportjában.

A román kézilabdázók is a törökökkel csatáznak a vb-selejtezőben

A labdarúgók mellett a kézilabdázók is Törökországgal csapnak össze a világbajnoki selejtezőben. A román férfi válogatott márciusban oda-visszavágós párharcot vív a 2027-es seregszemle európai selejtezősorozatának második körében.

A nemzeti összetartozást erősíti a székelyudvarhelyi kézilabdatorna

Hétvégén Székelyudvarhely lesz a házigazdája a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornának, amelyen hat együttes képviselteti magát.

Az utolsó pillanatban kapott ki a Sepsi-SIC, még mindig hibátlan a Marosvásárhelyi VSK

Szoros mérkőzéseket játszottak a székelyföldi csapatok a másodosztályú női kézilabda-bajnokság 11. fordulójának csütörtöki játéknapján: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a legvégén maradt alul, a Marosvásárhelyi VSK megdolgozott az újabb győzelemért.

Vereséggel búcsúzott az Eb-től a magyar kéziválogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 27–25-re kikapott a világbajnoki ezüstérmes Horvátországtól az Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó játéknapján, szerdán Malmőben.

Közel volt a bravúr: döntetlent játszott Svédországban a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 32–32-es döntetlent játszott a társházigazda Svédországgal az Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, kedden Malmőben, így már biztosan nem juthat a legjobb nyolc közé.

Tovább húzódik a Hargita KK vereségi sorozata

Egymás után az ötödik vereségét szenvedte el a Székelyudvarhelyi Hargita KK a másodosztályú női kézilabda-bajnokságban, ezúttal a sereghajtótól is kikapott.

Elrontották a második félidőt, kikaptak a szlovénoktól a magyarok

A magyar férfi kézilabda-válogatott 35–32-re kikapott Szlovéniától vasárnap az Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában Malmőben.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!