HIRDETÉS

Húsz éve Görbiczék szolgálatában

Szálasy László orvosként belülről szemlélve élhette át a Győri Audi ETO fénykorát
Fotó: Gyorietokc.hu

2017. december 08., 11:57

Szálasy László 22 éve a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának egyik csapatorvosa. A Székelyudvarhelyről 1990-ben kivándorolt szakemberrel az erdélyi múltjáról, a kézilabdáról és a fénykorát élő győri csapatról beszélgettünk, kiváltképpen annak meghatározó egyéniségeiről, többek között Görbicz Anitáról.

2017. december 08., 11:57

– Meddig élt szülővárosában, Székelyudvarhelyen, és milyen emlékek fűzik oda?

– Szülővárosomat soha nem tudom elfelejteni, és kellemes nosztalgiával gondolok mindig Udvarhelyre. 1964-től 1990-ig éltem a városban, de közben hat évig a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetemen voltam hallgató, illetve előtte kilenc hónapig katonai szolgálatot teljesítettem Temesváron.

HIRDETÉS

– 1990-ben Magyarországra költözött. Miért döntött a kivándorlás mellett?

– Az elég nehéz időszak volt. A székelyudvarhelyi mentorom és példaképem, dr. Paul József – akit nem győzök minden egyes beszélgetés alkalmával megemlíteni, mert nagy hálával és szeretettel gondolok rá – emberi és szakmai hatására akartam baleseti sebész lenni.

Abban az időben vagy a várostól távol lehettem volna baleseti sebész – egyesek gondoskodtak is arról, hogy egy marosvásárhelyi frissen végzett hallgató távoli román vidékre kerüljön –, vagy lehettem volna Székelyudvarhelyen valamilyen más szakirányú orvos.

Én már akkor ezt a fajta sebészetet akartam választani: tudtam, hogy utaznom kell, és végül a kivándorlás mellett döntöttem.

– Győrben hogyan alakult az orvosi karrierje?

– Teljes mértékben elégedett vagyok a sorsommal. Szerencsés voltam, ugyanis kiváló munkaközösségbe kerültem. Nagy hagyományokkal és magas szakmai színvonallal rendelkező osztályon dolgozhattam. Igaz, hogy nagy energiabefektetéssel és rengeteg munkával járt, de a kollégáim segítségével, úgy érzem, előrehaladtam a szakmai úton.

– Orvosként hogyan került a kézilabda berkeibe?

– Még egészen kezdőorvos koromban az utánpótlásban vállaltam munkát. Igazából a szép emlékű nyári olaszországi, spanyolországi, svédországi utánpótlástornákra való kiszállások jelentették a kezdő lökést. Így kerültem orvosként közel a kézilabdázáshoz. Gyakorlatilag 1991-től vagyok elkötelezett a sport iránt: kezdetben az utánpótlásban, később már a felnőtteknél vállaltam munkát.

– Mióta dolgozik női kézilabdacsapat mellett a Győri Audi ETO-nál?

– Hivatalosan 1995-ben szakvizsgáztam, és akkor rögtön alkalmaztak is a csapatnál. Azóta megszakítás nélkül szolgálom az ETO-t. Rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy a klub fénykorát élhetem át belülről szemlélve az eseményeket és szakmai tudásommal hozzájárulva a sikerekhez. Jó barátommal és egyben főnökömmel, dr. Balogh Péterrel látjuk el a munkát, aki munkahelyemen, a baleseti osztályon főosztályvezető.

BL-trófeával. Többször is a kezében foghatta a klubcsapatok legértékesebb kupáját •  Fotó: Gyorietokc.hu Galéria

BL-trófeával. Többször is a kezében foghatta a klubcsapatok legértékesebb kupáját
Fotó: Gyorietokc.hu

– Legemlékezetesebb mérkőzés a Bajnokok Ligájából vagy a hazai pontvadászatból?

– Legemlékezetesebb mérkőzés nincs. Vannak emlékezetes és különleges mérkőzések, illetve fantasztikus győzelmek és fájó vereségek. Több mint húsz éve benne élek a csapat környezetében. Fájó vereség a hét, zsinórban elvesztett európai kupadöntő mindegyike, fantasztikus győzelem az első bajnoki cím a Dunaferr ellen egy hatalmas mérkőzésen 2005-ben.

Nemrég egy ügyeletben visszanéztem, és különleges volt látni az akkori gyönyörű küzdelmet.

A három Bajnokok Ligája-győzelem is a fantasztikus eredmények kategóriájába tartozik. Ami pedig különösen fájt: a bukarestiek ellen hetesekkel elveszített Bajnokok Ligája-döntő 2015-ben Budapesten.

– A magyar és a világ kézilabdájának egyik legjobb játékosával, Görbicz Anitával dolgozhat együtt a kezdetektől. Hogyan jellemezné őt?

– Anita különleges személyiség, valóban a világ legjobb játékosai közé tartozik. Igazi extraklasszis, akit 2005-ben meg is választottak a világ legjobbjának. A magánéletben nagyon kedves, szimpatikus és szerény. A munkájában pedig azt mindenki láthatja, hogy milyen szinten és milyen magas fokú hozzáállással végzi a dolgát.

– Szintén a női mezőny egyik meghatározó játékosa Tomori Zsuzsanna. Róla hogyan vélekedik?

– Nagyon kedves személyiség, hatalmas akaraterővel. Súlyos sérülés után tért vissza a pályára, és meghatározó szerepet vállalt abban, hogy idén a Vardar ellen ismét sikerült megnyerni a Bajnokok Ligáját.

– Eduarda Amorim Brazíliával világbajnok lett, szintén az Audi ETO-t erősíti. Ő milyen személyiség?

– Igazi világklasszis, nem ismer határokat, egy gép. Rendkívül jó játékos, a pályán kívül pedig mosolygós, kedves személyiség.

– Az utóbbi években sok norvég játékos is megfordult a klubnál. Ők mit képviselnek?

– Profizmust felsőfokon. Ez megmutatkozik az életükben, a hétköznapokban, étkezésükben, sporttevékenységükben. Százszázalékosan oda figyelnek karrierjükre, profi mentalitással rendelkeznek, akiktől sokat lehet tanulni.

Amikor teheti, hazalátogat. Archív •  Fotó: ifj. Farkas Antal Galéria

Amikor teheti, hazalátogat. Archív
Fotó: ifj. Farkas Antal

– A csapat eddigi legsikeresebb vezetőedzőjéről, Ambros Martinról mit tud mondani?

– Fantasztikus ember, igazán baráti viszonyban vagyok vele. A magánéletben rendkívül szerény, kedves ember, a munkájában pedig megalkuvást nem tűrő, adott esetben szigorú, indulatos. Nagyon jó szakembernek tartom, aki a klubbal elérte azokat a nagy sikereket, amelyre az ETO már régóta vágyott.

– Vissza a magánéletéhez. Sportol szabadidejében?

– Nem annyit, amennyit szeretnék, távolról sem. Inkább hobbiszerűen, amennyire szabadidőm megengedi. Futni szoktam, de mostanában sajnos ezt is kevesebbet.

– Hogyan érzi magát Győrben?

– Tavaly volt az a fordulópont, amikor azt mondhattam, életem nagyobb részét Győrben élem. Igazi otthonomnak mondhatom, jól érzem magam a városban, szeretem Győrt. Fantasztikus embereket ismertem meg és nagyon sok barátságot köthettem.

– Követi az udvarhelyi sportéletet is?

– Igen, többek között az önök hírportálján is. Képben vagyok az eredményekkel és szurkolok a székelyudvarhelyi kézilabdacsapatnak, hogy minél sikeresebben szerepeljen.

– Milyen gyakran van lehetősége Székelyudvarhelyre látogatni?

– Sokkal többször szeretnék, mint amennyire lehetőségem van. Sokirányú munkahelyi elfoglaltságaim miatt szűkösek a lehetőségeim. Évente két-három alkalommal látogatok otthonról haza.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Niczuly Roland újra a csapattal készül, testvérével szerződést bontott a Sepsi OSK

Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.

Székely lány nyerte az idei lovasíjász világbajnokságot

Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.

Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

`
Krónika

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata

Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.

Krónika

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Ez is érdekelheti

Kevesebb csapat, átalakuló bajnokság a román kézilabdában

A Román Kézilabda-szövetség bejelentette: a 2025–2026-os idénytől mind a férfi, mind a női élvonalban 14 helyett csupán 12 csapat szerepel majd. A döntés hátterében elsősorban pénzügyi nehézségek állnak, több klub jelezte, nem tudja vállalni az indulást.

Versenyképes csapatot építenek a Segesvári VSK-nál

Egy szezont követően újra a legjobbak között szerepel a segesvári férfi kézilabdacsapat. A keret átalakulóban van, fiatal és tapasztalt játékosokkal őriznék meg helyüket a Bölények Ligájában.

Két székelyudvarhelyi kézilabdázó az élvonal újoncához igazolt

A VSK Székelyudvarhely nem indul a férfi kézilabda Bölények Ligájában. Keretéből ketten a Segesvári VSK játékosai lettek.

Az egykori székelyudvarhelyi sikerkovács a kéziélvonal újoncát irányítja

A Segesvári VSK férfi kézilabda együttese bejelentette, Vlad Caba lett az új vezetőedzőjük. A Maros megyei gárda megszerezte a Bölények Ligájában való szereplési jogot a soron következő idényben.

Hetedszerre is Európa királynője a Győri ETO KC

A Győri Audi ETO KC megvédte címét és hetedszer nyerte meg a női kézilabda Bajnokok Ligáját, mivel 29–27-re legyőzte a dán Odensét a budapesti négyes döntő vasárnapi fináléjában.

Csíkszeredai csoda: 50 felett is világszinten kézilabdáznak

Ezüstéremmel tért haza Csíkszereda női kézilabdacsapata a horvátországi Masters Handball World Cupról, ahol két korosztályban is pályára léptek. A csapat edzője és három játékosa nyilatkozott a Székely Sportnak.

Az országos döntő torna érmesei között van a Székelyudvarhelyi ISK lánykézicsapata

Öt napon keresztül Székelyudvarhely volt a házigazdája az ifi 3-as (U14) lánykézilabdázók országos döntő tornájának. A nyolc legjobb együttes küzdött meg az érmekért, a helyi ISK a dobogóra állhatott fel.

Ezüstéremmel tért haza Horvátországból a csíkszeredai veterán kézilabdacsapat

Kiváló eredményt ért el Csíkszereda női kézilabdacsapata a horvátországi Masters Handball World Cupon az 50+ korosztályban, ahol döntőbe jutott és ezüstérmet szerzett. A +40-es csapat a 6. helyen zárt.

Tálas Huba: számomra a kézilabdában van Székelyudvarhely és a többi klub

Méltó módon búcsúztatták el szülővárosában, Marosludason a nemrég visszavonult kézilabdázót. Tálas Huba legutóbbi klubja, a VSK Székelyudvarhely és egykori csapattársai társaságában végleg pontot tett nagyszerű pályafutására.

Összejöhet a magyar–román párharc a női kézivébén

Kisorsolták az év végi német–holland közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság csoportjait. A magyar és a román válogatott elkerülte egymást, de a középdöntőben összecsaphatnak.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!