A play-off nyolcadik fordulójával kezdetét vette a visszavágó-sorozat, a zöld-fehérek pedig hazai pályán fogadták a CS Star Mioveni együttesét. A sepsiszentgyörgyiek az előző négy mérkőzésüket elveszítették, így mindenképp javítani szerettek volna, ráadásul volt miért visszavágniuk, hiszen februárban idegenben egyetlen góllal maradtak alul (29–28).
A találkozó elején a vendégek kezdtek jobban, azonban tíz perc elteltével már a hazaiak vezettek (4–3). Ezt követően fej-fej mellett haladtak a csapatok, a Sepsi-SIC pedig a félidő hajrájában meglépett, és négygólos előnyt alakított ki (15–11). A szünetre azonban minimálisra csökkent a különbség, 15–14-et mutatott az eredményjelző.
A második játékrészben sem változott jelentősen a játék képe: kiegyensúlyozott, taktikus küzdelem zajlott a pályán, a hazai együttes pedig magabiztosan őrizte előnyét. Tíz perccel a vége előtt már öt góllal is vezetett a Carmen Cartaș által irányított csapat (28–23), de a hajrában a vendégek faragtak a hátrányból.
Az utolsó három percben egyik fél sem talált a kapuba, így a Sepsi-SIC végül 30–27-re nyert, és fontos győzelmet aratott. Ezzel a háromszéki gárda az ötödik helyet foglalja el a nyolc fős tabellán, 7 pont szerepel a neve mellett.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!