„Nagyok az elvárások, hiszen mindenki várja a Szejke SK első tétmeccsét. De többször is kiemeltem, hogy ez nem az SZKC. Az a csapat egy magas szintet képviselt, amikor megszűnt. Mi most nulláról kezdtük az építkezést.
Meg vagyok elégedve a munkával, a srácok nagyon fogékonyak voltak, annak ellenére, hogy a keretből többen is dolgoznak az edzések mellett, ez pedig megnehezítette a dolgunkat” – kezdte a beszélgetést az edző.
A Szejke SK huszonegy fős bővített kerettel vág neki a másodosztálynak. Előnyt jelent, hogy az edző korábban már dolgozott a játékosokkal. Tíz felnőtt kézilabdázója van a csapatnak, a többiek ifjúságiak.
„Senki sem ismeretlen számomra, hiszen edzettem őket az ifjúsági korosztályban, az SZKC II.-nél, az SZKC-nál vagy a román válogatottnál. Tudom, hogy kitől mire számítsak. Most egy új játékrendszert próbálunk elsajátítani, amivel reményeink szerint látványos, eredményes kézilabdát fogunk játszani” – folytatta Sipos.
A felkészüléssel elégedett volt az edző, a barátságos mérkőzéseken pedig nem az eredményesség, hanem az új játékrendszer minél jobb begyakorlása volt a cél.
„Voltak hatalmas góljaink, nagyon szép jeleneteink, de buta hibáink is. Ez felkészülésnek tökéletesen megfelelt.
Támadásban labda nélküli kézilabdát akarunk játszani, azaz sokat fogunk mozogni, és az biztos, hogy a végsőkig fogunk harcolni” – hangsúlyozta.
Az alapszakaszban húsz meccs vár a Szejkére, melyek után az elődöntő tornára feljogosító helyen szeretnének végezni. „Ki akarjuk harcolni, hogy az alapszakasz után további meccseket játszhassunk” – emelte ki Sipos.
A D csoportban hat csapat található, az első kettő jut tovább az elődöntő tornára. A Szejke SK első ellenfele, a Nagyváradi VSK az elmúlt években többször is kiharcolta a feljutást a Nemzeti Ligába, ám anyagi gondok miatt nem vállalta az indulást. A nemrég edzőváltáson átesett együttes keretét idős, rutinos játékosok alkotják.
A Nagybányai Minaur II.-ben sok a fiatal, tehetséges kézilabdázó, továbbá pár ukrán játékos is található a keretben. Tordáról kevés az információ, a Potaissa elsősorban azért indított második csapatot, hogy az ifjúsági 1-eseknek legyen még egy versenyzési lehetőségük.
A Nagyszebeni KC az elmúlt években rendre a középmezőnyben végzett, míg az átalakult Segesvári HCM szintén a feljutásra pályázik.
– tette hozzá.
A rájátszásba nem juthat nemzeti ligás együttes fiókcsapata.
Amikor a távlati célokról érdeklődtünk, az edző kiemelte, hogy egy nagyon hosszú út kezdetén áll a Szejke SK, és a sikerességhez nagyon sok munka szükséges.
„Egy új csoportunk van, amelynek sok munkával, közös tevékenységgel egy csapattá kell kovácsolódnia. Biztosan mindenkinek jólesne, ha már az első évben kiharcolnánk a feljutást, de vajon a szekér nem előzi meg a lovakat? A Nemzeti Liga sokkal magasabb szint, aminek eléréséhez rengeteget kell dolgozni.
A sport, a kézilabda olyan, mint a színház, mi a nézőkért dolgozunk. Az a feladatunk, hogy visszahozzuk a szurkolókat, megtöltsük a sportcsarnokot, hiszen nélkülük nincs értelme az egésznek. Mi pedig műsort, jelen esetben kézilabdát szolgáltatunk, amivel reméljük, hogy elégedettek lesznek” – zárta a beszélgetést Sipos.
Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.
Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!