HIRDETÉS

Hivatalos: az SZKC volt edzője lett a Bukaresti CSM trénere

Már CSM-felsőben az új edző
Fotó: csmbucuresti.ro

2018. október 18., 16:18

Három hónap után kirúgták a fővárosiak svéd szakemberét, de pár nap alatt meg is találták a következő trénert.

2018. október 18., 16:18

Két vereség elég volt, hogy a Bukaresti CSM női kézilabda együttesénél menesszék az idény előtt érkezett edzőt, Magnuss Johanssont. A svéd trénerrel a kispadon előbb a bajnokságban szenvedtek vereséget a Rm. Vâlceától, majd a Bajnokok Ligájában a német Bietigheimtől.

Csütörtöktől új edzőt szerződtetett a fővárosi gárda: Dragan Djukicsot már be is mutatták a keretnek a délelőtti edzés előtt. Sőt, az 56 éves szerb tréner már CSM-melegítőben pózol a klub honlapján. A 2018-as férfi Eb-re a Montenegrót kijuttató szövetségi kapitány legutóbbi klubcsapata a Székelyudvarhelyi KC volt. Az együttes megszűnését követően nem irányított más gárdát.

Kihívás, hogy a Bukaresti CSM edzője legyek. Át szeretném adni a lányoknak azt, amit az eddigi karrierem során összegyűjtöttem, illetve azt, hogy a kézilabdázást élvezettel játsszák. Nem torpanok meg a nagy tehertől, hogy eredménykényszerben leszünk.

Az egyedüli személy én vagyok, aki nyomást gyakorol nem másra, hanem önmagára. Minden edző feladata az, hogy megnyerjen minden egyes találkozót. Azt szeretném, hogy óriási dolgokat hozzunk össze a klubbal együtt. Most viszont nem a nagy kijelentések ideje van, hanem eredményt kell felmutatnunk” – nyilatkozta a Bukaresti CSM hivatalos honlapjának a szakember.

Djukics segédjei Adrian Vasile és Mihaela Ciobanu lesznek. A klubnál tudatják, nem változik az együttes célkitűzése, azaz mindent megnyernének. Az első mérkőzése az új edzőnek szombaton lesz, a BL-ben a norvég Vipers otthonában vendégszerepelnek.

HIRDETÉS

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Megváltoztatta szabályzatát a román szövetség az FK Csíkszereda miatt

Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.

Megszenvedett szezonbeli első győzelméért a Sepsi OSK

Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.

Székelyhon

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában

Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.

`
Krónika

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése

Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Krónika

Eldöntötte a kormány, mennyi pénzt lehet egy összegben felvenni a magánnyugdíjból

A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.

Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ez is érdekelheti

Elkezdte a felkészülést a VSK Székelyudvarhely kézilabdacsapata

Megkezdte a nyári felkészülést a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabda-együttese, az első edzést hétfő délután Palatka Barna irányításával tartották a városi sportcsarnokban.

Edzőtábor és erőnléti tréningek teljes erőbedobással – edzésbe álltak a székelyföldi női kézicsapatok

A Sepsi-SIC erőnléti edzéssel és négy új igazolással kezdte az alapozást, míg a Hargita KK csapatépítővel és máréfalvi edzőtáborral hangol a szezonra. Két együttes, egy közös cél: minél jobb formába lendülni a szeptemberi bajnoki rajtig.

Megérett a másodosztályú indulásra a Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapata

Az elmúlt években ifjúsági szinten folytatták tevékenységüket a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapatai. A vezetőség elérkezettnek látta az időt, hogy benevezzenek a felnőtt bajnokságba, a női együttes a másodosztályban szerepel az ősszel kezdődő idényben.

A székelyudvarhelyi kézicsapat mellett még négyen mondtak nemet az élvonalnak

Válságban a román férfikézilabda, a Bölények Ligája 14 helyett mindössze 11 együttessel rajtol el. A napokban még egy klub visszalépett.

Ha meggyőzöd őket, hegyeket tudnak megmozgatni – Golovin Vlagyimir a magyar női kézisikerekről

Friss Eb-bronzérmesként érkezett Tusványosra Golovin Vlagyimir. A női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Sportteraszon tartott előadását követően a Székely Sportnak beszélt többek között a siker kulcsáról, de az edzői munka kihívásairól is.

Számos edzőmérkőzéssel hangol a Bölények Ligájára a Segesvári VSK

Másfél hónap múlva rajtol a férfi élvonalbeli kézilabda-bajnokság 2025–2026-os idénye. A mezőnyben újonc Segesvári VSK tovább erősítette keretét és közölte a felkészülési mérkőzések programját.

Kevesebb csapat, átalakuló bajnokság a román kézilabdában

A Román Kézilabda-szövetség bejelentette: a 2025–2026-os idénytől mind a férfi, mind a női élvonalban 14 helyett csupán 12 csapat szerepel majd. A döntés hátterében elsősorban pénzügyi nehézségek állnak, több klub jelezte, nem tudja vállalni az indulást.

Versenyképes csapatot építenek a Segesvári VSK-nál

Egy szezont követően újra a legjobbak között szerepel a segesvári férfi kézilabdacsapat. A keret átalakulóban van, fiatal és tapasztalt játékosokkal őriznék meg helyüket a Bölények Ligájában.

Két székelyudvarhelyi kézilabdázó az élvonal újoncához igazolt

A VSK Székelyudvarhely nem indul a férfi kézilabda Bölények Ligájában. Keretéből ketten a Segesvári VSK játékosai lettek.

Az egykori székelyudvarhelyi sikerkovács a kéziélvonal újoncát irányítja

A Segesvári VSK férfi kézilabda együttese bejelentette, Vlad Caba lett az új vezetőedzőjük. A Maros megyei gárda megszerezte a Bölények Ligájában való szereplési jogot a soron következő idényben.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!