HIRDETÉS

Gyülekezőt fújt a VSK Székelyudvarhely

A felkészülés első felében a fizikai edzéseké a főszerep
Fotó: Józsa Csongor

Nincs könnyű helyzetben a férfi kézilabda Bölények Ligájának újonca, kiesőhelyről várja a tavaszi folytatást. Elkezdték a ráhangolást a bajnoki mérkőzésekre.

Csütörtök délutánig tartott a mintegy három hetes téli szünet a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabda együttesénél. A Sipos Lóránt által irányított gárda elkezdte a munkát a tavaszi szezonra. Szinte lehetetlen a küldetésük, miután az őszi idényben egyetlen győzelmet arattak, az utolsó előtti helyen tartózkodnak a tabellán.

HIRDETÉS

„A pontokat itthon kellene tartanunk, azaz hazai környezetben majdnem tökéletes menetelésre lenne szükségünk. Nem adjuk fel, az utolsó percig küzdeni fogunk. Valamelyest jó a sorsolásunk, a rangsor második feléhez tartozó csapatok érkeznek hozzánk a tavasszal” – mondta el az idei év első tréningjét követően a VSK Udvarhely vezetőedzője.

Mohamed Fedila •  Fotó: Józsa Csongor Galéria

Mohamed Fedila
Fotó: Józsa Csongor

Jó hír, hogy megoldódott a vízumproblémája, így csatlakozott a kerethez az algériai kézilabdázó, a 25 éves balátlövő, Fedila Mohamed. Ő a katari bajnokságban játszott legutóbb, mivel ezt a focivébé miatt felfüggesztették, így szabadon igazolhatóvá vált.

A székelyföldi együttes heti 8-10 edzést tart, a fizikai tréningeket az erőnléti edző, Nagy Sándor vezeti.

A Bölények Ligája február elején folytatódik, addig két felkészülési tornán vesznek részt: először Tordára utaznak, majd a városi sportcsarnokban rendeznek egy háromcsapatos megmérettetést.

A VSK Székelyudvarhely első hivatalos összecsapása saját közönségük előtt lesz, a HC Buzăut látják vendégül.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Lesérült az FK Csíkszereda támadója, Ilyés Róbert kevés helyzetre számít a Petrolul ellen

A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.

Új korszak kezdődik a romániai hokiválogatottnál

A finn Markus Juurikkala első alkalommal vezeti a romániai férfi jégkorong-válogatottat: november elején Otopeni-ben edzőtáboroznak, majd Litvániában jégre is lépnek a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.

Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

`
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Krónika

Egy korszak vége: Szeben megyében több ázsiai él, mint német

Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.

Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Ez is érdekelheti

Gólcsend a hajrában, búcsúzott a kupakiírástól a VSK Székelyudvarhely

A legtöbbször döntetlent mutatott az eredményjelző a két másodosztályú férfi kézilabdacsapat összecsapásán. A végét jobban bírta a Nagyváradi VSK, kiejtette az udvarhelyieket.

Megszakadt a VSK Székelyudvarhely győzelmi sorozata

Vasárnap délután rangadót rendeztek a férfi kézilabda A osztály A csoportjában, a két hibátlan mérleggel rendelkező együttes csapott össze, a VSK Székelyudvarhely a Vidombáki CSO-hoz látogatott.

Eddig jól ment, az első komoly teszt előtt áll a VSK Székelyudvarhely

Ötből öt győzelmet gyűjtött be a férfi kézilabda A osztályban a VSK Székelyudvarhely, és ezzel vezeti az A csoportot. A Palatka Barna által irányított együttes a másik százszázalékos ellenfelével néz farkasszemet.

Duplájára nőtt a csapatok száma a Hargita megyei női kézilabda-bajnokságban

Tíz csapat részvételével, két csoportban rajtol a 2025–2026-os Hargita megyei női kézilabda-bajnokság. A mezőnyt földrajzi alapon osztották fel, az alapszakasz teremtorna rendszerben kezdődik, majd rájátszás követi.

A szünet után állva hagyta ellenfelét, zsinórban harmadszor győzött a Sepsi-SIC

Sorozatban a harmadik mérkőzésén diadalmaskodott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kézilabda A osztályban, második félidei kiemelkedő játékának köszönhetően múlta felül a Județean Prahova együttesét.

Csak tízgólos különbséggel képes nyerni a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Folytatja hibátlan menetelését a szezon elején a Marosvásárhelyi VSK a másodosztályú női kézilabda-bajnokságban, a 4. fordulóban is tíz góllal győzött a Nagydisznódi Măgura vendégeként.

Továbbra is megállíthatatlan: ötödik győzelmét aratta a VSK Székelyudvarhely

Remekül szerepel eddig a férfi másodosztályú kézilabda-bajnokságban a VSK Székelyudvarhely, amely továbbra is hibátlan mérleggel áll a tabella élén. Az ötödik fordulóban a Jászvásári Poli sem tudta megállítani a Hargita megyei együttest.

Felszabadultan játszott, nagyarányú győzelmet aratott a Hargita KK

Megszerezte első győzelmét a női kézilabda másodosztály idei idényében a Székelyudvarhelyi Hargita KK, amely csütörtök este kiváló teljesítménnyel múlta felül a Besztercei CNOPJ együttesét, így otthon tarthatta mindhárom pontot.

Drasztikus eltiltást kapott a bántalmazó román szövetségi kapitány

Komoly büntetést kapott George Buricea, a román férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki klubcsapata, a Temesvári Poli legutóbbi bajnokiján volt meggondolatlan: a CSM Vaslui elleni mérkőzésen megütötte saját játékosát, Zoran Nikolicot.

A szünet előtt rázta le a Sepsi-SIC a Hargita KK-t

A másodosztályos női kézilabda-bajnokság két székelyföldi együttesének ütközete sokáig kiegyensúlyozott volt. A háromszékieknek sikerült ellépniük a székelyudvarhelyiekkel szemben, ez döntőnek bizonyult.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!