Majdnem telt ház előtt rendezték szombaton délután a városi sportcsarnokban a férfi kézilabda Bölények Ligája tizennyolcadik fordulójának mérkőzését. A kiesés elkerüléséért roppant fontos találkozót játszott a VSK Székelyudvarhely a CSM Focșani együttesével.
A két csapatot egyetlen pont választotta el a tabellán, a székelyföldiek voltak előrébb.
Az első tíz percben fej-fej mellett haladt a két gárda, aztán a vendégek voltak pontosabbak, jobban is védekeztek, így fokozatosan alakították ki az előnyüket, többször vezettek néggyel, ebből a szünetben megmaradt három (11–14).
A pihenőt követően nem változott sok minden egészen a 41. percig. A Sipos Lóránt által irányított hazaiak ekkor hat perc alatt nem csak ledolgozták a hátrányukat, hanem át is vették a vezetést. Kellett ehhez, hogy 15–20 után zsinórban hatszor legyenek eredményesek. A kapusuk, Buzogány Barna nem csak lövéseket hárított, hanem kétszer saját kapujából lőtt gólt.
Azt remélték a hazai szurkolók, hogy innen átbillen a találkozó sorsa, behúzzák az újabb tavaszi idénybeli diadalt, miután megverték a Konstancát és a Temesvárt.
Csakhogy a vendégek másképp gondolták ezt, újból visszakapaszkodtak, visszaállították a négygólos különbséget.
Még volt egy csattanó ebben a meccsben, nagyot küzdött a VSK, Komporály Attila gólerősségének, illetve Feliciano Couveiro utolsó másodpercben jegyzett találatának köszönhetően akárcsak az odavágón, ezúttal is döntetlen lett a vége.
A VSK Székelyudvarhely ezzel az egy ponttal elégedett lehet, ott maradt a tabella második felében elhelyezkedők táborában. Itt roppant szoros a mezőny: a tizedik és a tizenharmadik helyezettet csak két pont választja el egymástól.
| 2025. 03. 01. 15:00 | Bukaresti Steaua Bukaresti Steaua | Temesvári Poli Temesvári Poli | 36-36 |
| 2025. 03. 01. 17:30 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | CSM Focșani CSM Focșani | 27-27 |
| 2025. 03. 01. 18:00 | CSM Vaslui CSM Vaslui | Tordai Potaissa Tordai Potaissa | 25-27 |
| 2025. 03. 01. 18:00 | Bákói CSM Bákói CSM | Bukaresti Dinamo Bukaresti Dinamo | 21-32 |
| 2025. 03. 02. 17:30 | HC Buzău HC Buzău | CSU Suceava CSU Suceava | 37-32 |
| 2025. 03. 03. 17:30 | Bukaresti CSM Bukaresti CSM | Konstancai CSM Konstancai CSM | 21-29 |
| 2025. 03. 03. 18:00 | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | Nagybányai Minaur Nagybányai Minaur | 30-34 |
Sorrend# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | GólkülönbségGk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bukaresti Dinamo Bukaresti Dinamo | 18 | 17 | 1 | 0 | 611-452 | 52 |
2 | Tordai Potaissa Tordai Potaissa | 17 | 14 | 1 | 2 | 538-493 | 43 |
3 | Nagybányai Minaur Nagybányai Minaur | 18 | 13 | 2 | 3 | 556-505 | 41 |
4 | HC Buzău HC Buzău | 18 | 13 | 0 | 5 | 546-519 | 39 |
5 | Konstancai CSM Konstancai CSM | 18 | 11 | 1 | 6 | 521-486 | 32 |
6 | CSU Suceava CSU Suceava | 18 | 9 | 1 | 8 | 586-579 | 28 |
7 | Bukaresti CSM Bukaresti CSM | 18 | 8 | 2 | 8 | 480-475 | 26 |
8 | Bákói CSM Bákói CSM | 18 | 7 | 1 | 10 | 513-519 | 22 |
9 | CSM Vaslui CSM Vaslui | 18 | 6 | 2 | 10 | 468-524 | 20 |
10 | Bukaresti Steaua Bukaresti Steaua | 19 | 4 | 4 | 11 | 583-632 | 16 |
11 | Temesvári Poli Temesvári Poli | 18 | 4 | 3 | 11 | 484-510 | 15 |
12 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 18 | 4 | 3 | 11 | 489-533 | 15 |
13 | CSM Focșani CSM Focșani | 18 | 3 | 5 | 10 | 485-527 | 14 |
14 | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | 18 | 0 | 0 | 18 | 448-554 | 0 |
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!