Az év közben átírt versenyszabályzat, buborékrendszer, elmaradt összecsapások, zárt kapus mérkőzések jellemezték a férfi kézilabda Bölények Ligája idei kiírását. A tervek szerint a 16 csapatos mezőny az alapszakasz és a rájátszás után alakította volna ki a végső sorrendet, végül azonban csak az előbbi döntötte el, hogy kik állhatnak dobogóra, kik búcsúznak az élvonaltól.
A Román Kézilabda-szövetség (FRH) versenybizottsága a pontvadászatot teremtornák keretében szervezte meg, a mérkőzések nagy részét Sepsiszentgyörgyön, Tordán, Kolozsváron és Bukarestben játszották, tehát azt lehet mondani, hogy majd minden esetben a csapatok az összes, 28 fordulóban idegenben léptek pályára.
A mérkőzések tíz százaléka zöld asztalnál dőlt el, mivel a koronavírus-járvány miatt a klubok nem tudtak ott lenni az adott tornán – a 210-ből 19 összecsapás maradt el ezért, ezeket a párharcokat elveszítették azok az együttesek, amelyek távol maradtak. A megmérettetés felénél a Dunărea Călărași pénzügyi okok miatt visszalépett, így 15 csapattal folytatódott a Bölények Ligája.
A bajnok kiléte elég gyorsan eldőlt, a Bukaresti Dinamo kiemelkedett a többiek közül, végül nyolc ponttal nyerte a bajnokságot, csupán öt pontot hullajtott el:
27–27-es döntetlent játszott a Tordai Potaissával, valamint 24–22-re kapott ki a Konstancai HC-tól. Vagyis azon két klubtól, amelyek követték a fővárosiakat a dobogón.
A Kolozs megyei együttes fennállása eddigi legjobb eredményét könyvelte el ezzel az ezüstéremmel. A szezon meglepetéscsapata a CSM Focșani volt, zsinórban nyolc találkozót húzott be a legvégén, ami az ötödik helyre volt elégséges – a legjobb a klub történelmében.
A Dunărea mellett búcsúzott az élvonaltól a Fogarasi VSK, a Resicabányai CSM és a CS Botoșani. A Bákói Știința és a CSU Suceava pedig pótselejtezőre kényszerült. Az A osztályból a Székelyudvarhelyi Szejke SK és a CSM Alexandria jutott fel.
A pontvadászatnak vége van, de a mezőnyre vár még egy torna: a Román Kupa idei kiírása.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!