Négy győzelemmel és egy vereséggel, a tabella harmadik helyezettjeként várta a pénteki kiszállást a sepsiszentgyörgyi együttes, amely az előző fordulóban 38–22-re verte a Bákói Științát. A hetedik játéknapon az előző két bajnokiját megnyerő Fogarasi VSK otthonában folytatta.
A házigazdák kezdtek jobban, a kilencedik percben 5–3-ra vezettek, a Sepsi-SIC azonban négy egymást követő találattal fordított. A vendégek ezután fokozatosan növelték előnyüket, és 17–12-es vezetéssel vonultak pihenőre. Szünet után még határozottabban védekeztek a zöld-fehér mezesek: a második játékrészben mindössze hat gólt engedélyeztek ellenfelüknek, a 41. percben pedig már 23–14-re vezettek.
A hajrában sem engedtek ki, az utolsó öt találatot egyaránt ők szerezték, így 31–18-as sikerrel zárták a kiszállást.
A Sepsi-SIC hat mérkőzés után öt győzelemmel, egy vereséggel és tíz ponttal áll, ezzel a forduló további találkozói előtt megelőzte a nyolcpontos CSM Roman együttesét. Legközelebb október 31-én, szombaton a Galaci VSK-t fogadja a Szabó Kati Sportcsarnokban.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!