Hirdetés

Felvette a harcot sokkal erősebb ellenfelével a VSK Udvarhely

Visszajött a meccsbe, nagyot harcolt a VSK Udvarhely
Fotó: László Ildikó

A férfi kézilabda Bölények Ligájában évek óta egyeduralkodó Bukaresti Dinamo vendége volt vasárnap délben a VSK Udvarhely. A fiúk nem vallottak szégyent a bajnok otthonában, tartották a lépést a sztárokkal és válogatottakkal.

A Dinamo szinte tökéletes mutatókkal vezeti a Bölények Ligáját, az eddigi összes meccsét megnyerte, egy kivételével, amikor a kiesés elől menekülő Temesvári Poli otthonában óriási meglepetésre 29–29-es döntetlent játszott. A Bajnokok Ligája rájátszásában is érdekeltek a fővárosiak, március végén és április elején a német Magdeburggal játszanak páros meccset a negyeddöntőbe jutáshoz – a továbbjutóra a One Veszprém vár a nyolc között.

A címvédő keményen kezdett, nem kellett elteljen három perc és már 4–1-re vezetett. Ez viszont nem billentette ki ritmusából a VSK-t, az udvarhelyi fiúk tartották a lépést a jóval tapasztaltabb ellenféllel, sokáig két-három gólos távolságban voltak. A hazaiak részéről a montenegrói Vujovics, a dán Blzaejewicz, az izlandi Thrastarson és a honosított horvát Kuduz ellenállhatatlanul játszott, így a játékrész hajrájára ellépett a Dinamo, a szünetben 22–15-re vezetett – úgy, hogy a VSK kapusa, Ivan Eres két büntetőt is kivédett.

Hirdetés

Térfélcserét követően teljesen másképp folytatódott a játék, hiszen bő öt percig egyetlen találat sem esett, majd egy gyors gólváltást követően a vendégek elkezdték lefaragni hátrányukat.

Eres egymás után mutatta be a bravúrokat a kapuban, a VSK pedig egy 4–0-s rohammal visszajött a meccsbe (44. perc 25–23).

Itt viszont ismét magára talált a Dinamo, és a lefújásig 3-4 gólos távolságon tartotta a VSK-t. Az udvarhelyieknél több kiváló teljesítmény is volt vasárnap, a második játékrészt megnyerték a címvédőnél, ezt nem sok együttes mondhatja el magáról.

Hazai meccs jön, két hét múlva a Bákói CSM látogat Székelyudvarhelyre.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 19. forduló
Bukaresti Dinamo–Székelyudvarhelyi VSK 32–28 (22–15)
Dinamo: Branko Vujovic, Frederik Ladefoged Blazejewicz, Haukur Thrastarson 6–6, Nicușor Andrei Negru, Stanislav Kasparek, Ante Kuduz 3–3, Călin Dedu, Darko Djukic 2–2,
Ionuț Iancu 1. Játszott még: Vladimir Cupara – Tudor Buguleț, Haniel Langaro Inoue, Daniel Stanciuc, Robert Militaru. Vezetőedző: David Davis.
VSK: Aleksandar Milicevic, Feliciano Nunes Couveiro 6–6, Alin Roșu 5, Mihai Dobra 4, Tálas Huba 3, Aron Dedu, Pavel Loic, Menyhárt Barna, Bogdan Păunescu 1–1. Játszott még: Varó Lajos, Ivan Eres – Szabó Zoltán, Komporály Attila. Vezetőedző: Sipos Lóránt.
Hétméteresek: 4/2, illetve 2/1
Kiállítások 4, illetve 4 perc

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 2024–2025-ös szezon, 19. forduló

Bölények Ligája, 2024–2025-ös szezon

Sorrend#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
GólkülönbségGk
PontP
1
Bukaresti Dinamo Bukaresti Dinamo
19
18
1
0
643-480
55
2
Tordai Potaissa Tordai Potaissa
18
15
1
2
574-523
46
3
Nagybányai Minaur Nagybányai Minaur
19
14
2
3
592-532
44
4
HC Buzău HC Buzău
19
14
0
5
576-547
42
5
Konstancai CSM Konstancai CSM
19
12
1
6
554-507
35
6
Bukaresti CSM Bukaresti CSM
19
9
2
8
505-499
29
7
CSU Suceava CSU Suceava
19
9
1
9
616-615
28
8
Bákói CSM Bákói CSM
19
7
1
11
541-549
22
9
CSM Vaslui CSM Vaslui
19
6
2
11
495-560
20
10
CSM Focșani CSM Focșani
19
4
5
10
518-558
17
11
Bukaresti Steaua Bukaresti Steaua
20
4
4
12
614-665
16
12
Temesvári Poli Temesvári Poli
19
4
3
12
508-535
15
13
Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK
19
4
3
12
517-565
15
14
Fogarasi VSK Fogarasi VSK
19
0
0
19
469-587
0
Konstancai CSM:
Konstancai CSM:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Székely segítőjével érkezhet az FK Csíkszereda új vezetőedzője

Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.

Bővült a mezőny, négy erdélyi hokicsapat szerepel az Erste Liga következő idényében

Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.

Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

`
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Krónika

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét

Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.

Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Ez is érdekelheti

Végig a Marosvásárhelyi VSK vezetett a székelyföldi kézipárharcban

Nem fért kétség az élvonalbeli bajnokságba már korábban feljutott marosvásárhelyi együttes győzelméhez, amely hazai pályán fölényes játékkal múlta felül a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC-et.

Tizenegyedik győzelmét húzta be a Marosvásárhelyi VSK

Győzelemmel zárta idei utolsó idegenbeli mérkőzését a Marosvásárhelyi VSK a női kézilabda A osztály felsőházi rájátszásában: vasárnap 33–29-re nyert a CS Star Mioveni otthonában, és végig kézben tartotta a találkozót.

Csak a VSK Székelyudvarhely vezetett, be is húzta a kézimeccset

Nem adott esélyt a Fogarasi VSK-nak a VSK Székelyudvarhely a férfi kézilabda A osztályban. A play-offban a második diadalt könyvelték el.

Kilenc pontot vontak le a Bukaresti Steauától

Hiába vezette magabiztosan a férfi kézilabda-bajnokság másodosztályát az idény nagy részében, lemaradhat a feljutásról. Tartozások miatt újabb pontlevonásokkal sújtották a Bukaresti Steauát.

A legjobbak között épp lecsúszott a dobogóról a Székelyudvarhelyi ISK kézicsapata

A negyedik helyen zárta az idényt a Székelyudvarhelyi ISK az ifi 1-es fiú kézilabda-bajnokságban. Már az nagy eredménynek számított, hogy bekerültek a tordai országos döntő tornára.

Kerekes Éva is kivette részét a Besztercei Gloria történelmi kupasikeréből

Fölényes győzelemmel hódította el története első Román Kupáját a Besztercei Gloria női kézilabdacsapata, amely vasárnap a nagybányai döntőben tíz góllal múlta felül a Râmnicu Vâlceát.

Fontos idegenbeli győzelmet aratott a Sepsi-SIC Bukarestben

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC az első perctől vezetve aratott fontos győzelmet a női kézilabda A osztály felsőházi rájátszásában, vasárnap délután elhozta a pontokat a Bukaresti Științától és megerősítette helyét a középmezőnyben.

Már az első félidőben eldőlt a VSK Udvarhely meccse

A férfi kézilabda Bölények Ligájából tavaly kiesett, a rájátszást sorozatos pontlevonások ellenére is meggyőző fölénnyel vezető Bukaresti Steaua vendége volt a Székelyudvarhelyi VSK az A divízió felsőházának 12. fordulójában.

Kihasználták az esélyüket a marosvásárhelyi kézilabdázók

Figyelemre méltó az a teljesítmény, amit a Marosvásárhelyi VSK letett az asztalra a másodosztályú női kézilabda-bajnokságban. Az együttes újonc csapatként nagyszerűen menetelt, a szezonját vasárnap az élvonalba való feljutással koronázta meg.

Az éllovas legyőzésével feljutott az élvonalba a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapata

Három fordulóval a másodosztályú női kézilabda-bajnokság felsőházi rájátszásának vége előtt a Marosvásárhelyi VSK bebiztosította feljutását a Virágok Ligájába, miután legyőzte az éllovas és eddig veretlen Jászvásári CSM együttesét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!