Fontos mérkőzés várt vasárnap délután a háromszéki együttesre a Szabó Kati Sportcsarnokban, ahol a női kézilabda A divízió felsőházi rájátszásának 5. fordulójában a Bukaresti Științát fogadta. Carmen Cartaș tanítványai az előző fordulóban egygólos vereséget szenvedtek a CSM Roman ellen, így ezúttal javítani szerettek volna.
Az első játékrész kiegyenlített küzdelmet hozott, egyik csapat sem tudott jelentősebb előnyt kialakítani. Negyedóra után 7–6-ra vezetett a házigazda, majd a folytatásban is szoros maradt az összecsapás, így a Sepsi-SIC minimális előnnyel vonulhatott pihenőre (14–13).
A fordulást követően azonban megtorpant a zöld-fehér mezes gárda, amit a Bukaresti Știința ki is használt. A vendégek fordítani tudtak, és bár negyedórával a vége előtt még döntetlen volt az állás (21–21). A hajrában azonban jobban kijött a lépés a vendégcsapatnak, az utolsó öt percben mindössze két gólt dobott Carmen Cartaș együttese, végül pedig 33–28-ra győzött a Știința.
A háromszéki együttes öt fordulót követően az ötödik helyet foglalja el a nyolccsapatos tabellán.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!