Hirdetés

Feküdt a hazai pálya a Hargita KK-nak

Fotó: László Ildikó

2024. október 08., 13:43

Kiváló második félidei játékának köszönhetően a Székelyudvarhelyi Hargita KK első sikerét aratta a női kézilabda másodosztályban, a 3. fordulóban, hétfőn kora este hazai pályán hét góllal győzte le Vidombák együttesét.

2024. október 08., 13:43
•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Két nyeretlen együttes találkozott a városi sportcsarnokban, a másodosztályba idén visszairatkozott udvarhelyi együttes két kiszállás után (Sepsi-SIC-nél 38–26-os, Temesvári CSU-nál 31–27-es vereség) első hazai meccsére készült. Vidombák Nagyváradon kapott ki két góllal (25–23), majd hazai pályán maradt alul a Sepsivel szemben (22–27), így szoros mérkőzésre volt kilátás.

Hirdetés
•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Ez így is történt, az első félidőben a házigazda diktálta az iramot, de nem tudott ellépni az eredményjelzőn, hiába vezetett hárommal is, Vidombák ledolgozta hátrányát, majd a vezetést is átvette. A játékrész hajrájában pontosabbak voltak az udvarhelyiek és egygólos előnyben mehettek az öltözőkbe (16–15).

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A második félidőben sikerült folyamatosan 3-4 gólos távolságban tartani vendégeit a Hargita KK-nak, a Brassó megyeiek jóval nehezebben találták az utat a hálóba. A hajrára így már nem maradt más kérdés, csak az, hogy végül mennyivel nyer a házigazda: 30–23-as sikert aratott a Hargita KK. Szombaton következik az újabb bajnoki, a Fogarasi VSK-hoz látogat az udvarhelyi együttes.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Női kézilabda A osztály, 3. forduló:
Hargita KK–Vidombáki Teutonok 30–23 (16–15)
Gólszerzők: Chiratcu Andrea 8, Munteanu-Korodi Krisztina, Miklós Flóra 7–7, Mester Noémi 5, Dénes Szidónia, András Anett, Lukács Erika 1-1. Játszott még: Sánduly Zsófia, Szász Boglárka (kapusok), Német Panna, Katona Noémi, Major Andrea, Bálint Aliz, Simon Sára és Cramba Paula. Edző: Mester Zsolt.
•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Hiába a székely játékosok góljai, újra kikapott a magyaroktól a romániai futsalválogatott

Mindhárom mérkőzését elveszítette a romániai teremlabdarúgó-válogatott a horvátországi Futsal Week barátságos tornán, ahol az ötödik helyért lejátszott gólgazdag találkozón 8–5-re kikapott Magyarországtól, így az utolsó pozícióban végzett.

Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

`
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Ez is érdekelheti

Ellenfeleket kaptak a székelyföldi csapatok a női kézikupában

Elkészítették a női kézilabda Román Kupa első fordulójának párosításait, a székelyföldi együttesek is megismerték ellenfeleiket. A Sepsi-SIC és a Hargita KK idegenben, míg a Marosvásárhelyi VSK hazai környezetben lép pályára a továbbjutásért.

Idegenben jutott tovább a kupában a Sepsi-SIC és a Marosvásárhelyi VSK

A sepsiszentgyörgyi csapat fölényes győzelemmel, a marosvásárhelyi együttes szoros párharcban harcolta ki a továbbjutást a női kézilabda Román Kupa előselejtezőjében.

Megállíthatatlanul robog a Marosvásárhelyi VSK, nem bírt az éllovassal a Hargita KK

Folytatta a győzelmi sorozatát a Marosvásárhelyi VSK, amely a kilencedik mérkőzését is megnyerte, míg a Székelyudvarhelyi Hargita KK nagy arányban maradt alul a női kézilabda A osztályban.

Könnyed idegenbeli győzelemmel zárta az évet a Sepsi-SIC

Az év utolsó mérkőzését játszotta kedden délután a háromszéki gárda, amely a CS Bákói Știința vendégeként volt a női kézilabda A divízió 9. fordulójában. Carmen Cartaș tanítványai egyszer sem kerültek hátrányba, és megérdemelten hozták el a két pontot.

Elkezdődött a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság rájátszása

Szentegyházán találkoztak az elmúlt hétvégén, elrajtott a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság felsőházi rájátszása.

Bejutott a rájátszás felsőházába, így megy téli szünetre a VSK Székelyudvarhely kézicsapata

A csoportkör érdemi részét letudta a VSK Székelyudvarhely, egyben lejátszotta az összes idei mérkőzését a férfi kézilabda másodosztályban. Az már biztos, hogy a felsőházban folytatja a küzdelmeket.

A jó kezdés megalapozta a VSK Székelyudvarhely sikerét, elérték a felsőházi rájátszást

Pillanatok alatt elhúzott a VSK Székelyudvarhely a férfi kézilabda-bajnokság A osztályának találkozóján. Az év utolsó meccsén eldőlt, hogy ott lesznek a play-offban.

„Ez csak kézilabda, nem háború” – Kerekes Éva nyilatkozatától hangos a román és a magyar sportsajtó

Mindkét ország szaksajtója terjedelmesen foglalkozik a női kézilabda-világbajnokság magyar–román párharcával, amelyet a magyar válogatott szerdán 34–29-re nyert meg és ezzel nagy lépést tett a negyeddöntő felé, míg a románoknak erre már nincs esélyük.

A kétszeres székely világbajnok kézilabdakapus, akinek kijutott a nehézségekből

Orbán István a román férfi kézilabda-válogatott kétszeres világbajnok (1970, 1974) kapusaként szerzett nevet magának. Karrierjének egy súlyos sérülés vetett véget. Utána edzőként maradt imádott sportága berkeiben.

A hajrá döntött a VSK Udvarhely meccsén

A CSM Vaslui II. otthonában lépett pályára pénteken délután a VSK Székelyudvarhely a férfi kézilabda A osztály 10. fordulójában. A találkozó feszült, hullámzó játékot hozott, végül a hazaiak örülhettek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!