A kézilabda szeretete nem ismer határokat – sem földrajziakat, sem életkorit. Ezt bizonyította be újfent a Csíkszeredai NKSZ női csapata, amely két korosztályban is pályára lépett a május 21–24. között, a horvátországi Makarskán és Omišban megrendezett veteránok számára kiírt világkupán, a Masters Handball World Cupon (MHWC).
A több mint 1500 résztvevőt – egykori kiválóságokat és örökifjú sportolókat – felvonultató világversenyen a székelyföldi kézilabda ismét letette névjegyét.
A 40+ és 50+ korosztályban is rajthoz álló székelyföldi együttes legkiemelkedőbb eredményét az idősebb kategóriában érte el, ahol döntőt játszott, és végül ezüstéremmel zárta a tornát. A fináléban a finn Dicken Goldies 50 csapatával mérkőztek meg, ahol 14–9 arányban maradtak alul, de teljesítményük így is minden elismerést megérdemel.
A tornán elért 2. helyezés igazi sporttörténeti siker, amely méltó módon öregbíti a csíki és a székelyföldi kézilabda hírnevét. A +40-es korosztályban szereplő együttes sem vallott szégyent: a hatodik helyen zárt a rangos mezőnyben.
Külön elismerést érdemel az NKSZ színeiben pályára lépő aradi Adriana Inoan, aki nemcsak csapatával lett világbajnoki ezüstérmes, hanem a torna gólkirálynője címet is megszerezte az 50+ kategóriában.
A horvátországi világbajnoki ezüst – túl az eredményességen – a barátságról, az összetartásról és a sport iránti időtlen elköteleződésről szól. A székely kézilabda büszke lehet rájuk.
A +40-es korosztály: Süket Teréz, Antal Ágnes, Lőrinc Réka, Forró Tünde, László Szidónia, Miklós Ágnes, Portik Helga, Bene Enikő, Fülöp-Jakab Enikő és Janka Katalin.
A +50-es korosztály: Tófalvi Margit, Pongrácz Emília, Antal Angéla, Szőke Erzsébet, Csomortáni Zsuzsanna, Codruța Zavragiu, Moldován Annamária és Adriana Inoan.
A csapatokat Halmágyi Zsolt készítette fel és irányította a horvátországi világeseményen, a két csapat pedig összesen tíz meccset játszott. A viadalon 19 ország csapatai vettek részt. Ez az esemény a világ egyik legnagyobb veterán kézilabda tornája.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!