Továbbra is rendkívül szoros a küzdelem a női kézilabda másodosztály B csoportjában, ahol a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC számára létfontosságú volt a győzelem, hogy továbbra is tapadjon az éllovas Jászvásári CSM együttesére, illetve pontszámban utolérje a CSM Roman és a CS Județean Prahova csapatát.
Papíron könnyebb feladat várt a háromszéki lányokra, hiszen a mindössze egy győzelemmel rendelkező, sereghajtó Besztercei CNOPJ látogatott a Szabó Kati Sportcsarnokba.
A találkozó elején még a vendégek találtak be először, ezt követően azonban egyértelműen a Sepsi-SIC akarata érvényesült. Alig öt perc elteltével már négygólos volt a hazai előny (6–2), a szünethez közeledve pedig tovább nőtt a különbség. Félidőben 20–10 állt az eredményjelzőn, így magabiztos fölényből várhatta a folytatást Carmen Cartaș együttese.
A térfélcsere után sem változott a játék képe: a zöld-fehérek tovább diktálták a tempót, és végül 46 találatig jutottak, miközben a besztercei alakulat 22 gólt szerzett.
A sikerrel a sepsiszentgyörgyi csapat holtversenyben a második helyen áll, az alapszakaszból pedig már csak két forduló maradt hátra. Előbb a CSM Roman otthonában lépnek pályára kulcsfontosságú összecsapáson, majd a Fogarasi CSM érkezik Háromszékre.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!