Montenegrói vezetéssel kezdődött a mérkőzés, a román játékosok azonban hamar felvették az iramot, és a teljes első félidőben előnyben játszottak, a szünetben pedig egy góllal vezettek.
A második játékrész elején még jobb helyzetbe került a román csapat, amely négy góllal is elhúzott.
Alig néhány percen belül azonban hibát hibára halmoztak támadásban, az ellenfél pedig zsinórban hét gólt szerzett, és átvette a vezetést.
A végéig a románok hiába próbálkoztak, már nem tudták utolérni a montenegróiakat, akik megőrizték egygólos győzelmüket, és továbbjutottak.
Ezzel a vereséggel a román válogatottnak még mindig maradt esélye a harmadik hely elérésére,
a csoportkör utolsó fordulójában pénteken 12 órától Magyarországgal sorsdöntő mérkőzést játszik a továbbjutásért.
Románia–Montenegró 26–27 (12–11).
Románia: Neagu 11, Perianu, Dache 4-4, Pintea, Udriștioiu 3-3, Iuganu 1.
Spanyolország–Kazahsztán 43–16 (19–11).
Magyarország–Szenegál – szerdán 12 órától.
Az állás: 1. (továbbjutott) Spanyolország 8 pont (132–77), 2. (továbbjutott) Montenegró 8 (116–96), 3. Románia 4 (93–102), 4. Magyarország 2 (88–69), 5. Szenegál 0 (69–87), 6. Kazahsztán 0 (72–134).
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!