Hirdetés

Élre lőtte magát az udvarhelyi kézicsapat

A jó kezdés megalapozta a székelyudvarhelyiek sikerét
Fotó: Beliczay László

2021. november 27., 20:23

Végig vezetett, egy pillanatig sem ingott meg a VSK Székelyudvarhely a férfi kézilabda másodosztály csoportrangadóján. A Segesvári VSK-val szembeni szombati sikere egyben az első hely megkaparintását jelentette.

2021. november 27., 20:23

Szombaton délután a városi sportcsarnokban a VSK Székelyudvarhely a Segesvári VSK-t látta vendégül a férfi kézilabda A osztály D csoportjának tizenegyedik játéknapján. A két együttest egyetlen pont választotta el egymástól a tabellán, így a kérdés az volt, ki marad, vagy áll az első helyre.

Hirdetés

Jól kezdett a házigazda, az első négy gólt ők jegyezték, ezzel pedig rögtön meg is ragadták a kezdeményezést. A vendégek azért nem adták magukat, kapaszkodtak, de csupán kettőre tudták megközelíteni ellenlábasuk.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

A 20. percben kért időt az udvarhelyiek trénere, Sipos Lóránt: ez a húzása csak részben jött be, hiszen 11–9 után öt minutumnak kellett eltelnie, hogy valamelyik fél találatot szerezzen: a hazaiaktól Tófalvi Krisztián mozdította el az eredményjelzőt, a pihenőre pedig visszaállították a négygólos előnyüket (15–11).

A második játékrész elején felváltva lőtték a csapatok a gólokat, ami egyben azt is jelentette, hogy a székelyföldiek kézben tartották a meccset.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Végül a rangadót úgy nyerte a VSK Udvarhely, hogy az első pillanattól a végső dudaszóig vezetett, így sikerével helyet cserélt a Maros megyeiekkel, vezeti a D csoportot.

Férfi kézilabda A osztály, D csoport, 11. forduló:

VSK Székelyudvarhely–Segesvári VSK 31–26 (15–11).
A hazaiak gólszerzői: Komporály Attila 9, Jére Róbert 5, Katona Tamás, Fekete Róbet 4-4, Ferenczi Botond 3, Tófalvi Krisztián 2, Pál Szilárd, László Zsolt, Mátyás Demeter és Hadnagy Lóránt 1-1.

A játéknap további eredményei:

Vidombáki Sporting–Tordai Potaissa II. 28–31,
Kolozsvári U II.–Fogarasi VSK 19–38,
Nagybányai Minaur II.–Segesvári CNE 37–35.

Az élmezőny: 1. Udvarhely 28 pont, 2. Segesvári VSK 26, 3. Fogaras 25.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Túl kicsi a stadionja, már nem játszhat élvonalbeli meccseket benne az FK Csíkszereda

Nem léphet pályára a saját stadionjában az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga következő idényében. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) tájékoztatta a klubot, hogy a korlátozott befogadóképessége miatt az arénát nem fogják hitelesíteni.

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Székelyhon

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette

Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Nyugdíjkorhatár: júliustól újabb egy hónappal emelkedik a nők esetében

2026 júliusától ismét emelkedik a nők öregségi nyugdíjkorhatára: 62 éves és 7 hónapos koruktól kérhetik a nyugdíjazásukat. Ez egy hónappal magasabb korhatárt jelent az év első felében nyugdíjba vonuló nőkhöz képest.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Átszervezik a kézilabda-bajnokságok rendszerét, lesz harmadosztály is

Több, a következő idényeket is érintő változtatást készít elő a Román Kézilabda-szövetség. Az élvonal marad, a tervek között szerepel a a 2. Liga átalakítása, a harmadosztály bevezetése.

Az első két meccset idegenben játssza a Marosvásárhelyi VSK újdonsült élvonalbeli kézicsapata

A Szuperkupával rajtol az új kézilabdaidény, kisorsolták a női bajnokság programját. Csak a harmadik fordulóban szerepel saját közönsége előtt a Marosvásárhelyi VSK.

A Sepsi-SIC legjobbjával elutazott a vébére a román korosztályos kéziválogatott

Véglegesítette keretét a román U20-as korosztályú női kézilabda-válogatott, amely elutazott a jövő héten kezdődő kínai világbajnokságra.

Kerekes Éva aranyéve: csúcsra ért a Gloriával, a Coronánál folytatja a zetelaki balszélső

Élete legjobb szezonján van túl Kerekes Éva kézilabdázó, aki az elmúlt idényben klubcsapatával, a Gloriával minden megnyert, amit országszinten meg lehetett, ráadásul bemutatkozott a Bajnokok Ligájában és kipipálta első világbajnoki részvételét is.

Hiába harcolta ki a bennmaradást, mégis a másodosztályban folytatja a segesvári együttes

Mindkét mérkőzését megnyerte a brassói osztályozótornán, mégis váratlan döntést hozott a Segesvári VSK vezetősége. A klub a következő idényben nem a Bölények Ligájában, hanem a másodosztályban indítja férfi kézilabdacsapatát.

Bennmaradt az élvonalban a segesvári kézilabdacsapat

Mindkét mérkőzését megnyerte az osztályozó tornán a Segesvári VSK, ezzel kiharcolta a bennmaradást a férfi kézilabda Bölények Ligájában.

Az osztályozón már meccset kell nyernie a Segesvári VSK-nak

Minden egyes meccsét elbukta a férfi kézilabda Bölények Ligájában újonc segesvári csapat, de az osztályozón megvan a lehetősége arra, hogy bennmaradjon az élvonalban.

Portugál vezetőedzővel vágnak neki az élvonalnak a Marosvásárhelyi VSK kézilabdázói

Portugál vezetőedzőt neveztek ki a női kézilabda Virágok Ligájába feljutott Marosvásárhelyi VSK élére. Joao Florencio eredményes időszakot töltött korábbi klubjainál, az elmúlt szezonban a Nagybányai Minaurt irányította.

Történelmet írt Vidombák, feljutott a Bölények Ligájába

Lezárult a férfi kézilabda másodosztály felsőházi rájátszása. Az utolsó fordulóban dőlt el, hogy a Bukaresti Steaua és a Brassó megyei Vidomábki Teutonok jut fel a következő idényre az élvonalba, a Bölények Ligájába.

A kilencpontos büntetés sem állította meg a Steauát, döntetlennel zárta a szezont a VSK Székelyudvarhely

Az utolsó játéknapot rendezték a férfi kézilabda A osztály felsőházi rájátszásában. A problémák és a pontlevonás ellenére is kiharcolta a feljutást az élvonalba a Bukaresti Steaua. Döntetlennel tett pontot az idényre a székelyföldi klub.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!