A felkészülés kezdetén a VSK erőnléti edzésekkel hangol a közelgő idényre – adták hírül a klub közösségi oldalán.
A csapat az előző idényben még a Bölények Ligájában szerepelt, ahol bravúros szerepléssel harcolta ki a bennmaradást, ám a városvezetés nem tudta támogatni az élvonalbei szereplést, így a szezon végén visszalépett a küzdelmektől, a csapat pedig az A divízióban, a másodosztályban folytatja.
A keret magja fiatal játékosokból áll, akik többségükben Székelyudvarhelyen nevelkedtek, és már több szezont is lehúztak a klub színeiben. A kerethez két új igazolás csatlakozott: Alexandru Reuț, aki legutóbb a CSU Suceavában kézilabdázott, valamint Ianis Petrea, aki a HC Buzău együttesétől érkezett.
„Ezen a héten tárgyalunk más klubokkal, szeretnénk néhány felkészülési mérkőzést is beiktatni” – mondta Palatka Barna. A tervek szerint az A osztályos bajnokság körülbelül egy hónap múlva rajtol.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!