A marosvásárhelyi együttes a hatcsapatos D csoportban érdekelt, amelyben a tavalyi szezonból ismert ellenfelekkel találkozik. Első vetélytársukkal, a Temesvári CSU-val az előző bajnokságban osztoztak a győzelmeken az akkor még Olimpic néven játszó vásárhelyiek, akik hazai sikerrel indítanák az új idényt a ligeti Sportcsarnokban vasárnap 17 órakor kezdődő mérkőzésen.
A nyitóforduló másik két meccsén a Nagybányai Minaur II. a Resicabányai CSU-val, a Nagyváradi CSU a Kisjenői Crișullal játszik.
A kizárólag Maros megyei származású kézilabdázókat foglalkoztató, a Claudiu és Mihaela Evi edző házaspár által vezetett együttes reményekkel teli vág neki az új szezonnak.
Az előző bajnokságból kiindulva pedig minden oka megvan arra, hogy bizakodjon a minél jobb eredmények elérésében, főleg hogy az alapot képező, saját nevelésű és tehetséges kézilabdázók mellé több tapasztaltabb játékos érkezett erősítésként.
A csapat mindenképpen az élmezőnyben szeretne végezni az idény lejártával, és ha úgy alakul, nem zárkózna el a feljutástól sem, ehhez azonban az első lépés az, hogy megszerezze csoportja első vagy második helyét.
A felkészülési időszakban a VSK idő és ellenfelek hiányában – illetve mivel három meghatározó játékos a román korosztályos válogatottnál világbajnokságon szerepelt – egyetlen barátságos mérkőzést sem játszott.
A helyi szinten végzett edzések mellett mindössze az Olimpic korosztályos fiúcsapatával gyakorolt, így a tavalyihoz képest kissé átalakult együttes a hét végi első találkozóján máris tétmérkőzésen lép pályára.
A korábban ismertetett bajnoki rendszer szerint az alapszakaszban a csapatok kétszer játszanak egymással, oda-visszavágó alapon. Ezt követően a csoport első két helyezettje továbbjut az elődöntő tornára, innen pedig szintén a két legjobb a döntő tornára kvalifikál, ahol egyenes ágon vagy osztályozón megszerezheti az élvonalbeli indulás jogát.
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!