Barátságos idénybúcsúztató meccs keretében olyan, rangos csapatokat és válogatottakat megjáró játékosokkal találkozhatnak az érdeklődők, akik legfeljebb ifjúsági korukban léptek pályára Sepsiszentgyörgyön. A város férfi kézilabda szakágának eltűnése miatt ugyanis felnőtt korukban más helyszíneken voltak kénytelenek folytatni pályafutásukat.
A Sepsiszentgyörgyi Sportiskola szervezésében rendezendő összecsapáson a frissen első osztályba jutó VSK Székelyudvarhely lesz az ellenfél egy olyan mérkőzésen, amely
egyszerre kíván tisztelgés lenni a város neveltjei és az őket felfedező, első lépéseiket igazgató edzők előtt, ugyanakkor egyfajta ébresztő is: Háromszéken is jobb sorsra, több figyelemre érdemes ez a látványos sportág.
A hetvenes-nyolcvanas években ugyanis több száz embert vonzott egy-egy mérkőzésre, képviselői pedig Szentgyörgy legismertebb sportolói közé tartoztak.
A hazai csapatban két aktuális román válogatott játékos is szerepel.
Szőke Marius Alin a CSM Vaslui és a román válogatott tagja, korábban megfordult a Steaua és Székelyudvarhely csapatában is, kétszeres román bajnoki ezüst-, illetve bronzérmes, 2018-ban pedig Challenge-kupagyőztes volt.
Andrei Valeriu Drăgan a CSM Konstanca játékosaként az idei Eb-résztvevő román válogatott tagja volt, a 2023-as Szuperkupa legjobb játékosa, sokszoros ifjúsági országos bajnok és válogatott.
Halász János Levente jelenleg a magyarországi Budakalász együttesét erősíti, de megfordult az MKB Veszprémben (2008-2010), majd a spanyol Balonmano Dominicos Zaragozában, valamint további spanyol és magyar klubcsapatokban. A 2013-2014-es idényben a Győri ETO színeiben a magyar első osztály gólkirálya lett 167 találattal.
További fellépők: George Roșca (Vidombáki CS Sporting), Silviu Mihai Odobeșteanu (Segesvári CSM), Laurențiu Bălăceanu (Bákói CSM ), az ugyancsak többszörös román válogatott Szász András (Bukaresti CSM), valamint a VSK Székelyudvarhely tagjai, Komporály Attila, Jobb Lőrinc.
A mérkőzésre ingyenes a belépés, a szervezők mindenkit várnak, akik részesei szeretnének lenni a sepsiszentgyörgyi felnőtt férfi kézilabdázás életre keltését célzó kezdeményezésnek.
Csinta Samu
Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Ritka történelmi „időrétegekre” bukkantak a régészek a Iași megyei Ursoaián: miközben egy hatezer éves, a Cucuteni kultúrához tartozó település nyomait kutatták, második világháborús tüzérségi lőszereket is találtak a kukoricásban.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!