Hirdetés

Elég volt egy rövidzárlat, kikapott a Sepsi-SIC a kincses városban

Vereséget szenvedett a Sepsi-SIC a kincses városban. Korábbi felvétel
Fotó: Csató Andrea

2025. február 01., 17:43

Kisebb rövidzárlat okozta a háromszéki alakulat vesztét a Kolozsvári U otthonában, mivel pár perc alatt négygólos hátrányba került, amit a második játékrészben sem tudott ledolgozni a női kézilabda A osztály 16. fordulójában.

2025. február 01., 17:43

Jó formában várta a szombat délutáni megmérettetést mindkét alakulat, a játéknapot megelőzően a házigazda a 3. pozíciót foglalta el, míg a Sepsi-SIC a második helyen tanyázott. Azt sejteni lehetett, hogy nem lesz könnyű menet, ez pedig be is következett.

Az elejétől kezdve fej-fej mellett haladtak a csapatok, aztán az első félidő hajrájához közeledve kissé beragadt a zöld-fehér mezes csapat, ezt pedig könyörtelenül kihasználta a Kolozsvári U, 14–10-re elhúzott, ezt a négygólos különbséget pedig szünetig sikerült megtartania (16–12).

Hirdetés

A fordulás után gyakorlatilag lemásolták az első játékrészt, és habár Carmen Cartaș együttese mindent megtett a felzárkózás érdekében, ez nem sikerült. Mindvégig csak szaladni tudott az eredmény után, végül pedig 31–27-es hazai siker született.

A vereség ellenére a Sepsi-SIC maradt a második helyen, így is öt ponttal vezet a kincses városiak előtt.

Női kézilabda, A divízió, 16. forduló:
Kolozsvári U–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 31–27 (16–12),
a vendégek gólszerzői: Damian 7, Márton 5, Gheorghe és Bîță 4-4, Rău 3, Stan és Abaza 2-2.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Erődemonstrációval tartotta a lépést az élmezőnnyel a Sepsi-SIC

Egy pillanatig sem volt kérdés a győztes kiléte: a Sepsi-SIC végig kézben tartotta a mérkőzést, és több mint kétszer annyi gólt szerzett besztercei ellenfelénél szerda délután a női kézilabda A divízió B csoportjában.

Megkísérli a feljutást a Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapata

Újonc csapatként hibátlanul menetel a másodosztályú női kézilabda-bajnokságban a Marosvásárhelyi VSK, amely bejutott a felsőházi rájátszásba. Ezt szem előtt tartva a vezetőség új célt fogalmazott meg, megpróbálják kiharcolni a feljutást az élvonalba.

Pont nélkül indítja a felsőházat a VSK Székelyudvarhely

Lezárult az alapszakasz a férfi kézilabda A osztályban, kialakult a feljutásért küzdő felsőházi rájátszás nyolcas mezőnye. A VSK Székelyudvarhely ott van a play-offban, de pont nélkül vág neki a folytatásnak.

Újabb győzelmével bebiztosította csoportelsőségét a Marosvásárhelyi VSK

A tizenkettedik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a hibátlanul menetelő Marosvásárhelyi VSK, amely a vasárnapi játéknapon idegenben múlta felül a Resicabányai CSU-t, és ezzel bebiztosította az első helyet a női kézilabda A osztály C csoportjában.

Az utolsó pillanatban kapott ki a Sepsi-SIC, még mindig hibátlan a Marosvásárhelyi VSK

Szoros mérkőzéseket játszottak a székelyföldi csapatok a másodosztályú női kézilabda-bajnokság 11. fordulójának csütörtöki játéknapján: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a legvégén maradt alul, a Marosvásárhelyi VSK megdolgozott az újabb győzelemért.

Tovább húzódik a Hargita KK vereségi sorozata

Egymás után az ötödik vereségét szenvedte el a Székelyudvarhelyi Hargita KK a másodosztályú női kézilabda-bajnokságban, ezúttal a sereghajtótól is kikapott.

Közel volt a bravúrhoz a VSK Székelyudvarhely a veretlen csoportelső ellen

Négy góllal is vezetett a VSK Székelyudvarhely a Vidombáki CSO ellen a férfi kézilabda A osztály összecsapásán. Nem tudta megtartani az előnyét a legvégéig.

Elbánt az élvonalbeli csapat a vásárhelyiekkel, kiesett a Sepsi-SIC is a kupából

Búcsúzott a női kézilabda Román Kupa további küzdelmeitől a Marosvásárhelyi VSK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, miután alulmaradtak élvonalbeli, valamint másodosztályú ellenfeleikkel szemben.

Végig ellenfele nyakán loholt a Hargita KK a kupatalálkozón

Nagyot küzdött a női kézilabda Román Kupa első körében a székelyudvarhelyi együttes, amely többször utolérte ellenfelét, de a vezetést már nem tudta átvenni.

Biztossá vált, Kerekes Éva Brassóba igazolt

Kerekes Éva kézilabdázó nyáron távozik a Besztercei Gloriától és a Brassói Coronához igazol. A Zetelakán született, Székelyudvarhelyen nevelkedett balszélső két évre szóló szerződést kötött a Cenk-alatti együttessel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!