Rendkívül nehéz feladat várt a kupasorozat első körében szombaton délután a másodosztályú bajnokság C csoportját hibátlanul vezető Marosvásárhelyi VSK-ra, amely a Virágok Ligája egyik ütőképes csapatát, a SCM Râmnicu Vâlceát látta vendégül népes közönség előtt a Simon László Sportcsarnokban.
A vásárhelyiek nem tudták megnehezíteni a toronymagas esélyes gárda dolgát, amely már a mérkőzés elején elhúzott és egyre nagyobb előnyt alakított ki, a szünetben 23–11-re vezetett. A folytatásban még tovább nőtt a különbség a felek között, a VSK tehetetlen volt az ellenfél támadásaival szemben, amely 50 gólt dobott és végül kiütéses győzelemmel jutott tovább.

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC ellenben reménykedhetett a továbbjutásban idegenben, ellenlábasával, a Jászvásári CSM-vel ugyanis azonos csoportban szerepel az A osztályban, ahol alig egy ponttal lemaradva tőle a második helyet foglalja el.
A találkozó első félidejében sokáig szorosan alakult az eredmény, aztán a szünethez közeledve a jászvásári csapat meglépett és hatgólos előnyre tett szert (17–11). Térfélcsere után ugyan próbált kapaszkodni a Sepsi-SIC, de csak a végén tudott közelebb férkőzni, a fordításra viszont nem maradt esélye, így 30–27-re veszített.

A harmadik székelyföldi csapat, a Székelyudvarhelyi Hargita KK menetelése még korábban véget ért a kupában, csütörtökön 30–28-ra kapott ki a Bákói Știința otthonában.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!