Szombaton délután a városi sportcsarnokban a férfi kézilabda A osztály play-offjának tizedik játéknapján a VSK Székelyudvarhely a Nagyváradi VSK-t látta vendégül. Az a két gárda nézett farkasszemet, akik a tavalyi idényt az élvonalban töltötték, onnan kiestek, de a székelyföldiek oda igyekeznek vissza.
A találkozó eleje nem a védekezésről szólt, potyogtak a gólok, olyannyira, hogy a 8. percben 4–7-nél időt is kért a házigazdák edzője, Sipos Lóránt. A listavezető gyorsan összekapta magát, rendezte sorait, a 11. percben pedig már ki is egyenlített (7–7).
Innen kezdve felváltva estek a találatok, jobbára a vendégeknél volt az előny, a hazaiak rendre egyenlítettek, aztán a 21. percben sikerült a fordítás (14–13).
Itt még a szerencse is az udvarhelyiekkel volt, ellenfelük kétszer is a kapufára dobta az üres kapura tartó, egészpályás próbálkozását.
A játékrész utolsó részében pontosabb volt a VSK Udvarhely, 21–18-as vezetéssel mehettek vissza az öltözőbe.
A második felvonás elején egy kettős kiállítást kapott a nagyváradi együttes, a négy perc alatt rápakolt előnyére a házigazda, 29–21-re módosította az állást.
Ez egyben eldöntötte a meccs további kimenetét, a 43. percben tíz volt közte (32–22).
A vendégek nem adták fel, megpróbálták a visszakapaszkodást, hat gólra megközelítették a székelyföldieket (33–27), de a végjátékban ezt ismét eltüntette a kékmezes gárda.
Nyert, így továbbra is veretlenül a tabella élén áll a VSK Székelyudvarhely. Még matematikailag nem húzta be az A osztály play-offjának első két helyét – azaz, az egyenes feljutást a Bölények Ligájába –, de szinte már elképzelhetetlen, hogy beérje a harmadik pozícióban lévő együttes őket, miután tetemes az előnyük.
| 2024. 04. 13. 18:00 | Vidombáki CSO Vidombáki CSO | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | 34-35 |
| 2024. 04. 13. 18:00 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK | 44-35 |
| 2024. 04. 13. 18:00 | CS Medgidia Medgidia | CSM Alexandria CSM Alexandria | 25-29 |
Sorrend# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | GólkülönbségGk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 8 | 7 | 1 | 0 | 304-257 | 22 |
2 | CSM Alexandria CSM Alexandria | 8 | 6 | 0 | 2 | 254-225 | 18 |
3 | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | 9 | 4 | 1 | 4 | 260-281 | 13 |
4 | Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK | 9 | 4 | 1 | 4 | 274-303 | 13 |
5 | CS Medgidia Medgidia | 9 | 3 | 1 | 5 | 260-259 | 10 |
6 | Resicabányai CSM Resicabányai CSM | 8 | 2 | 1 | 5 | 250-258 | 7 |
7 | Vidombáki CSO Vidombáki CSO | 9 | 1 | 1 | 7 | 287-306 | 4 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!