Hirdetés

Egy gólra voltak az élmezőnytől a fiatal udvarhelyi kézilabdázók

Az edzők elégedettek a fiatalok egész éves teljesítményével
Fotó: Facebook

2018. június 20., 11:14

Remek kezdés után vereség, majd számolgatás következett. A döntő tornát végül az alsó ágon folytatta a Székelyudvarhelyi ISK ifjúsági 4-es korosztályú fiúkézilabda-csapata. A fináléban a tizedik helyet csípték el.

2018. június 20., 11:14

Nagybányán rendezték meg a hétvégén az ifjúsági 4-es korosztályú (U12) fiúkézilabda-csapatok országos bajnokságának döntőjét. A tizenhat együttest felvonultató mezőnyben a Bakó Lajos és Orbán Levente által felkészített Székelyudvarhelyi ISK is ott volt. A versenykiírás alapján a csapatokat négyes csoportokba sorsolták, melyekből az első két helyezett jutott a felső ágra, a másik kettő pedig az alsóra.

A fiúk kiválóan indították a finálét, nyertek a Konstancai Dél-Dobrudzsa KC ellen.

Hirdetés

A jelenlévők közül nagyon sokan e párharc után úgy értékeltek, hogy az udvarhelyiek ott lesznek a dobogóért folytatott csatában. Csakhogy a második összecsapáson becsúszott egy olyan vereség, amely döntően befolyásolta a további küzdelmeket.

Mivel a csoport zárómeccsén döntetlen született, körbeverés történt, az ISK pedig egyetlen góllal lemaradt a felső ágról, így a 9–16. helyekért küzdhetett tovább.

Itt három diadalt és egy vereséget könyvelhetett el, a végelszámolásnál a tizedik pozíciót szerezte meg.

Ez a csoport az SZKC gondozásában indult el öt évvel ezelőtt, igazán jó korosztálynak számít, az egyetlen fiúegyüttes, amely idén eljutott az országos döntőig. Az edzők pozitívan értékeltek: „Egy cérnaszálon múlt, hogy a torna második felében ne az alsó ágon játsszunk.

Mindenkinek játéklehetőséget adtunk, hiszen a fejlődésüket tartottuk szem előtt.

Összességében jó mérleggel zártunk: négy győzelem, egy döntetlen és két vereség” – mondta Orbán Levente.

„El kellene gondolkoznia a szakszövetségnél annak, aki a torna lebonyolítását kiírja, hogy három nap alatt hét mérkőzést kell játszaniuk a 11–12 éves gyerekeknek. Ez nagyon sok, nagyon megterhelő. Ennek tudható be, hogy hullámzóan szerepeltünk.

Jó korosztályról van szól, fejlődőképesek a srácok. Az eredmény szempontjából nincs hiányérzetem

– tette hozzá Bakó Lajos. Az együttes vezetősége ezúton is köszönetet mond a szülőknek, valamint Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának, amely biztosította a tornán való szerepléshez szükséges pénzt.

A Székelyudvarhelyi ISK kerete a finálén: Makkai Csongor, Zsombori Kristóf, Buzogány Bence, Albert Csaba, Bence Tamás, Tornai Balázs, Lurcza Dávid, Sándor Kristóf, Szabó Bence, Bogos Dávid, Szabó Hunor, Menyhárt Barna, Lőrincz Botond, Tódor Krisztián, Csiki Ádám, Szabó Loránd.

A Székelyudvarhelyi ISK eredményei az országos tornán
Csoportkör: ISK–Konstancai Dél-Dobrudzsa KC 23–16 (11–9), ISK–Nagyszebeni Egyesülés 21–29 (8–18), ISK–CSS Ploiești 22–22 (11–12).
Helyosztók: ISK–Resicabányai VSK 26–24 (16–16), ISK–CSU Suceava 30–26 (14–10), ISK–Aradi VSK 19–9 (11–7), ISK–Konstancai Dél-Dobrudzsa KC 17–26 (13–13).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

A házigazdák hódították el a nemzetközi kézilabdatorna trófeáját

A rendező Székelyudvarhelyi Hargita KK nyerte a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornát, amelynek hétvégén a városi sportcsarnok adott otthont.

Szűk merítés, szoros meccsek – tanulságok a kézi Eb-ről

A kézilabda Európa-bajnokságon megismétlődött az olimpiai döntő. A magyar válogatott nem jutott be a legjobb nyolcba, a vb-re való kijutáshoz selejtezőt kell játszania. A meccsek során kiderült: a szűk merítés miatt a fiúktól nem lehet bravúrokat elvárni.

Újabb győzelmével bebiztosította csoportelsőségét a Marosvásárhelyi VSK

A tizenkettedik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a hibátlanul menetelő Marosvásárhelyi VSK, amely a vasárnapi játéknapon idegenben múlta felül a Resicabányai CSU-t, és ezzel bebiztosította az első helyet a női kézilabda A osztály C csoportjában.

A román kézilabdázók is a törökökkel csatáznak a vb-selejtezőben

A labdarúgók mellett a kézilabdázók is Törökországgal csapnak össze a világbajnoki selejtezőben. A román férfi válogatott márciusban oda-visszavágós párharcot vív a 2027-es seregszemle európai selejtezősorozatának második körében.

A nemzeti összetartozást erősíti a székelyudvarhelyi kézilabdatorna

Hétvégén Székelyudvarhely lesz a házigazdája a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornának, amelyen hat együttes képviselteti magát.

Az utolsó pillanatban kapott ki a Sepsi-SIC, még mindig hibátlan a Marosvásárhelyi VSK

Szoros mérkőzéseket játszottak a székelyföldi csapatok a másodosztályú női kézilabda-bajnokság 11. fordulójának csütörtöki játéknapján: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a legvégén maradt alul, a Marosvásárhelyi VSK megdolgozott az újabb győzelemért.

Vereséggel búcsúzott az Eb-től a magyar kéziválogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 27–25-re kikapott a világbajnoki ezüstérmes Horvátországtól az Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó játéknapján, szerdán Malmőben.

Közel volt a bravúr: döntetlent játszott Svédországban a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 32–32-es döntetlent játszott a társházigazda Svédországgal az Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, kedden Malmőben, így már biztosan nem juthat a legjobb nyolc közé.

Tovább húzódik a Hargita KK vereségi sorozata

Egymás után az ötödik vereségét szenvedte el a Székelyudvarhelyi Hargita KK a másodosztályú női kézilabda-bajnokságban, ezúttal a sereghajtótól is kikapott.

Elrontották a második félidőt, kikaptak a szlovénoktól a magyarok

A magyar férfi kézilabda-válogatott 35–32-re kikapott Szlovéniától vasárnap az Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában Malmőben.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!