Szombaton délután a férfi kézilabda Bölények Ligája első játéknapjának meccsén a VSK Székelyudvarhely idegenben, a Tordai Potaissa otthonában lépett pályára.
Az első félidőben előbb a vendégek lőttek zsinórban hármat, így 4–2-ről átvették a vezetést, ezt követően viszont a Kolozs megyeiek négy ízben voltak eredményesek, a 15. percben 8–6 volt javukra.
A VSK kapusa, a horvát Ivan Eres parádézott, tartotta a lépést, nem engedte el sokkal jobban jegyzett ellenfelét az újonc. Szoros volt az állás, a székelyföldiek több ízben egyenlítettek.
A pihenő előtti kettős emberelőnyt kihasználva, Putnoky Szabolcs hetest értékesített, Ivan Eres egészpályás góljával pedig úgy mehetett vissza az öltözőben a Sipos Lóránt által irányított gárda, hogy eggyel vezetett (15–16).
A második felvonást jobban indította meg a Potaissa, pillanatok alatt megfordította az állást, fokozatosan pedig átvette a vezetést, a 41. percben pedig időt kellett kérnie a VSK trénerének, miután az addigi legnagyobb, négygolós hátrányba kerültek (23–19).
Ez pedig már elégséges előnynek bizonyult a tordaiaknak. A vendégek több technikai hibát követtek el ebben a félidőben, így nem tudták megközelíteni annyira az ellenfelet, hogy izgalmas legyen a végjáték.
A második felvonást 21–12-re kapták ki.
Vereséggel mutatkozott be a VSK Székelyudvarhely az élvonalban, de összességében jó kézilabdát mutatott fél órán keresztül, erre pedig alapozhatnak a folytatásban.
A második fordulóban a Nagybányai Minaur utazik Székelyudvarhelyre.
Férfi kézilabda Bölények Ligája, 1. forduló:
Tordai Potaissa–VSK Székelyudvarhely 36–28 (15–16).
A vendégek gólszerzői: Putnoky Szabolcs 7, Alin Roșu 4, Csibi Hunor, Feliciano Couveiro és Katona Tamás 3-3, Aleksandar Milicevic és Bogdan Păunescu 2-2, Pavel Loic, Szász Előd, Tálas Huba, Ivan Eres 1-1.
| 2024. 08. 30. 17:30 | Temesvári Poli Temesvári Poli | CSM Focșani CSM Focșani | 22-20 |
| 2024. 08. 31. 17:30 | CSM Vaslui CSM Vaslui | Bukaresti CSM Bukaresti CSM | 28-27 |
| 2024. 08. 31. 17:30 | CSU Suceava CSU Suceava | Bukaresti Steaua Bukaresti Steaua | 37-36 |
| 2024. 08. 31. 17:30 | Konstancai CSM Konstancai CSM | Bukaresti Dinamo Bukaresti Dinamo | 26-34 |
| 2024. 08. 31. 18:00 | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | HC Buzău HC Buzău | 22-29 |
| 2024. 08. 31. 18:00 | Tordai Potaissa Tordai Potaissa | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 36-28 |
| 2024. 08. 31. 18:00 | Nagybányai Minaur Nagybányai Minaur | Bákói CSM Bákói CSM | 31-29 |

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!