Vasárnap délután a franciaországi női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában a magyarok a norvégok elleni nagyarányú vereséget próbálták meg feledtetni. Az ellenlábas az a német nemzeti együttes volt, amelyik már négy ponttal állt az ütközet előtt – a norvégokat és a spanyolokat múlták felül.
Kim Rasmussen szövetségi kapitány az elején meghúzta a nyitott védekezést, ez be is jött, az első három találatot a piros-fehér-zöld gárda jegyezte. A kontinenstorna előtt alaposan átépített –tizenegy új játékos van a keretükben – Németország sokat hibázott, hét percig képtelen volt a gólszerzésre, 5–1 állt az eredményjelző a 11. minutumban.
Negyedóra után a magyarok dán szakembere megnyomta az időkérést jelző gombot, az ellenlábas zsinórban négyet lőtt, feljött 5–4-re. Rendet rakott a lányok fejében, pillanatok alatt 7–4 lett.
Az első játékrész második felében döcögött a magyarok támadójátéka, védekezésben is több volt a megingás, így a 22. percben Németország először átvette a vezetést (7–8). A hullámvölgyet gyorsan átvészelték Kovacsicsék, sikerült a fordítás, a pihenőre kétgólos előnnyel mehettek vissza az öltözőbe (12–10).
A kiegyensúlyozottság jellemezte a második játékrész elejét, felváltva szerezték a találatokat, ez pedig a magyarok számára volt jó, minimális különbséggel rendre vezettek.
Lukács Viktória szélről remekelt, ahogy beállóban Szabó Laurát is jól játszották meg. Kiss Éva remekül szállt be a meccsbe, rögtön hárítással, majd hetest is kitornázott. A 47. percben egyenlített ki Németország (19–19).
A sok technikai hiba találkozója volt, mindkét együttes eladott labdákkal, lépésekkel, belemenésekkel terhelte meg a statisztikát. A végjáték döntött, érezni lehetett, hogy amelyik csapat átlendül a rossz időszakon, azé lesz a diadal. Az utolsó tíz perc úgy indult, hogy a németek vezettek (20–21).
Lukács két ízben is egyenlített. Háfra Noémi és Schatzl Nadine is megtette ezt, így az utolsó minutumra úgy kanyarodtak a csapatok, hogy 25–25 volt az állás.
A németek a kapufára bombázták, húsz másodperccel a dudaszó előtt időt kért Magyarország. Háfra bombája a bal felsőben kötött ki, ez pedig a győzelmet jelentette.
Nagy csatában, alaposan megdolgozva a két pontért nyert Magyarország, így még maradt esélye, hogy az elődöntőbe jusson. Kis szusszanást követően szerdán 19 órától Románia lesz a következő ellenfél.
Női kézilabda Európa-bajnokság, középdöntő, II-es csoport, 2. forduló:
Magyarország–Németország 26–25 (12–10)
A magyarok gólszerzői: Lukács Viktória 7, Háfra Noémi 5, Schatzl Nadine, Kovacsics Anikó, Planéta Szimonetta, Szabó Laura 3-3, Kovács Anna 2.
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
A Sepsi OSK csupaszív tulajdonosa, Diószegi László nem szokványos klubelnök. Fontos számára, hogy tisztelettel bánjon a szurkolókkal, időnként megpróbálja részletesebben elmagyarázni nekik döntései okát. Erről és a kiesést követő időszakról kérdeztük.
Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.
Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!