Sokáig úgy tűnt, hogy korlátozott számban, de a szurkolók is látogathatják a seregszemle mérkőzéseit – a csarnokok befogadóképességének 20 százalékát használhatták volna – , a szervezők azonban vasárnap úgy döntöttek, hogy végül mégis zárt kapuk mögött rendezik meg a vb-t, ezzel
eleget tettek a kézilabdázók kérésének, akik szerint a közönség előtti találkozókkal felesleges veszélynek tették volna ki őket.
Mint ismert, az európai játékos-szakszervezet, az EHPU, amelynek nyolc ország a tagja, az európai válogatottak csapatkapitányai és játékosai nevében korábban levélben hívta fel Hasszan Musztafa, a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) elnökének figyelmét arra, hogy a jelenlegi járványhelyzetben kockázatos szurkolók előtt játszani a világbajnokság mérkőzéseit.
A férfi világbajnokságok történetében az egyiptomi tornán vesz részt először 32 együttes. A január 13-tól 31-ig tartó seregszemén a magyar válogatott a gízai A csoportban a Zöld-foki-szigetekkel, Uruguayjal és Németországgal találkozik, a négyesből az első három helyezett jut tovább a középdöntőbe.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!