Az európai szakszövetség (EHF) a koronavírus-járvány miatt több ízben is módosította a Final 4 időpontját és versenykiírását: a dátum december vége lett, a résztvevők – miután törölték az egyenes kieséses szakaszt – a csoportkör első két-két helyezettjei lettek, ők léphetnek pályára a német városban.
A november 10-én rendezett sorsoláson kiderült, hogy a német THW Kiel lesz a magyar Telekom Veszprém ellenfele a hétfői elődöntőben, a másik ágon pedig a spanyol Barcelona a francia Paris Saint-Germainnel találkozik. A bronzmérkőzésre és a döntőre kedden kerül sor.
A Veszprém és a Kiel eddig 22-szer játszott egymással: egy döntetlen mellett a németek tízszer, a magyarok 11-szer nyertek. A jelenlegi idény csoportkörében október 28-án Kielben 31–31-es döntetlennel, december 2-án Veszprémben 41–33-as hazai sikerrel zárult a meccsük.
A Veszprém dán irányítója, Rasmus Lauge Schmidt térdműtét miatt biztosan nem játszhat, az egyiptomi Omar Jahja, valamint Ligetvári Patrik szereplése pedig koronavírusos megbetegedés miatt kérdéses. A világjárvány a hírek szerint a német együttest is sújtja, ennek ellenére 11 győzelemmel és egy vereséggel menetel a Bundesligában. A főpróba mindkét csapat számára remekül sikerült: a Veszprém múlt csütörtökön 36–24-re nyert Szegeden, a Kiel pedig szerdán 32–23-ra legyőzte a Rhein-Neckar Löwent.
– nyilatkozta klubja honlapján Lékai Máté. A válogatott irányító leszögezte, optimistán várja a tornát, és reméli, hogy a korábban koronavírusos játékosok is visszatérhetnek a pályára, és a csapat végre elhódítja a trófeát.
A Veszprémnek ez lesz a kilencedik BL-elődöntője, a fináléba eddig négyszer jutott be – egyszer sem tudta megnyerni.
A Kiel 15. alkalommal szerepel az elődöntőben, és hétszer játszhatott döntőt. A Barcelona már a 21. elődöntőjére készül és eddig 13 fináléban volt ott, a Paris Saint-Germainnek pedig ez lesz a negyedik elődöntője, és egy döntős szereplése van.
A végső győztes az eredeti terveknek megfelelően 500 ezer, a második helyezett 250 ezer, a harmadik 150 ezer, a negyedik pedig 100 ezer euró pénzdíjat kap.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!