A nyolccsapatos megmérettetésen tökéletes mérleggel zárta a csoportkört a Mihaela és Claudiu Evi edző-házaspár által irányított együttes. A nagy esélyesek között számon tartott Olimpic ugyanis sorrendben magabiztosan győzte le a Brassói Coronát (34–27), a Nagybányai Martát (26–19) és a Bukaresti ISK II.-t (31–27), ezzel megszerezte a csoport első helyét.
Az idei szezonban a felnőttek között a másodosztályban edződött játékosokra alapozó vásárhelyiek az elődöntőben sem hagyták lejjebb, 26–19-re nyertek a Tulceai ISK ellen, és bejutottak a döntőbe.
A bajnoki címért a Brassói Transilvaniával kellett megküzdeniük az Olimpic játékosainak, akik azonban ezen a mérkőzésen már nem tudták tartani a torna folyamán nyújtott nagyszerű formájukat, így egyértelmű vereséget szenvedtek.
A döntő lényegében már az első félidőben eldőlt, amikor a brassóiak hétgólos előnyre (15–8) tettek szert, és mivel a vásárhelyiek szünet után sem találtak magukra, az ellenfél tovább növelte a különbséget. Végül a Transilvania 31–18-ra fölényesen győzött, ezzel megszerezte az aranyérmet, az Olimpic pedig a tavalyi bajnoki címe után idén a második hellyel kellett beérje.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!