Öt napig a városi sportcsarnokban kézilabdáznak az ország legjobb ifjúsági 2-es korosztályú lányai. Bár az udvarhelyi együttes nem jutott be a döntőbe, a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklub a polgármesteri hivatal segítségével megrendezte ezt a tornát, melyen a házigazda is testközelből nézheti, hova kell fejlődnie.
Két kvartettbe sorolták a részt vevő nyolc csapatot, mindkettőből az első két helyezett jut be az elődöntőbe, míg a csoportharmadikok a 7., az utolsók pedig a 8. helyért játszanak. Szerdán 11 órakor kezdődik az első mérkőzés (Bukaresti CSM–Marosvásárhelyi Olimpic), 16.15-kor pedig az aznapi utolsó. Csütörtökön és pénteken 10–17 óra között zajlanak a találkozók, szombaton ugyanebben az időszakban bonyolítják le a két helyosztót, majd az elődöntőket,
vasárnap pedig 10 órakor kezdődik a kisdöntő és 12-kor a finálé.
Kézilabda, ifjúsági 2-es korosztály, lányok, döntő: 1-es csoportban Bukaresti CSM, Tulceai Iskolás Sportklub, Brăilai Sportiskola, Marosvásárhelyi Olimpic; 2-es csoportban Bukaresti 181 SSP, Râmnicu Vâlcea-i Energetic, Slatinai Sportiskola, Brassói Corona.
Az elmúlt évek eredményei köteleznek
Megkeresésünkre, az Olimpic egyik edzője, Mihaela Evi, aki férjével, Claudiu Evivel közösen irányítják az együttest, bizakodóan nyilatkozott az esélyeiket illetően. Elmondása szerint figyelembe véve az elmúlt idények sikereit (az előző öt évben mindig diadalmaskodott a klub valamelyik korosztályos csapata – szerk. megj.) idén is versenyben vannak az első helyekért, illetve a bajnoki címért.
– közölte Mihaela Evi, aki úgy véli, nagyon nehéz csoportba kerültek, olyan csapatokkal, amelyekkel az idény során még nem játszottak, és az elődöntő szakaszban remek eredményeket értek el. Az edző a Bukaresti CSM-t tartja a legkeményebb ellenfélnek a csoportkörben, hiszen a fővárosiak szintén dobogós helyezést céloznak.
Mihaela Evi szerint bár nagy nyomás alatt lesznek a játékosok, akik közül többen a korosztályos válogatottnak is tagjai, de amennyiben úgy teljesítenek, ahogyan az idény folyamán, illetve az előző évek döntő tornáin, minden lehetőségük megvan a végső győzelemre.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!