Vasárnap este a fináléval zárult Egyiptomban a férfi kézilabda-világbajnokság. Akárcsak két évvel ezelőtt, most is skandináv párharcot rendeztek: a címvédő dánok a svédekkel csaptak össze – az előző kiírásban a norvégok kerültek a döntőbe.
A fej-fej mellett haladt a két ellenlábas kifejezés mintapéldánya volt a találkozó egészen a 17. percig. Eddig ugyanis egyik fél sem tudott egy gólnál nagyobb előnyre szert tenni. Erről a pontról a dánok mozdultak el 8–6-nál.
Gyorsan jött ismét az egyenlítés, a svédek nem torpantak meg, olyannyira nem, hogy a 26. percben már ők vezettek kettővel (10–12). Öldöklő volt a harc a pihenőig, teljesen kiegyenlített volt a találkozó első fele (13–13).
A második félidőben is hasonló volt a képlet: olyannyira, hogy éppen a 47. minutumban lett kétgólos a címvédő előnye (22–20). A svéd fordítás azonban ezúttal elmaradt, a dánok nyugodtabban építkezhettek, remek kapusbravúroknak köszönhetően a lefújásig megmaradt az előnyük.
Dánia megvédte világbajnoki elsőségét, másodszor lettek vb-győztesek.
Férfi kézilabda-világbajnokság, döntő:
Dánia–Svédország 26–24 (13–13).
A férfi világbajnokság All Star-csapata
Kapus: Andreas Palicka (svéd).
Jobbszélső: Ferran Sole Sala (spanyol).
Jobbátlövő: Mathias Gidsel (dán).
Irányító: Jim Gottfridsson (svéd).
Beálló: Ludovic Fabregas (francia).
Balátlövő: Mikkel Hansen (dán).
Balszélső: Hampus Wanne (svéd).
A XXVII. férfi kézilabda-világbajnokság végeredménye:
1. Dánia
2. Svédország
3. Spanyolország
4. Franciaország
5. Magyarország
6. Norvégia
7. Egyiptom
8. Katar
9. Szlovénia
10. Portugália
11. Argentína
12. Németország
13. Lengyelország
14. Orosz Kézilabda Szövetség
15. Horvátország
16. Svájc
17. Fehéroroszország
18. Brazília
19. Japán
20. Izland
21. Bahrein
22. Algéria
23. Észak-Macedónia
24. Uruguay
25. Tunézia
26. Ausztria
27. Chile
28. Kongói DK
29. Marokkó
30. Angola
31. Koreai köztársaság
32. Zöld-foki köztársaság
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!