Hirdetés

Csogot behívták a válogatottba

Az udvarhelyi balszélsőt (labdával) már másodszor hívják be a felnőtt nemzeti csapatba. Archív
Fotó: Pál Árpád

2017. október 24., 13:18

Európa-szerte összegyűltek a nemzeti férfi kézilabda-válogatottak. A világbajnoki előselejtezőt játszó pár együttes kivételével a többi csapatnak edzőtáborokat, felkészülési találkozókat rendeznek.

2017. október 24., 13:18

Sérülés miatt változtatnia kellett a keretén a román férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányának, Xavier Pascual pedig a Székelyudvarhelyi KC-ból pótolta a hiányt.

Románia Portóba utazik, ahol egyhetes edzőtáborban vesz részt a csapat. Az előzően kijelölt keretből sérülés miatt kidőlt a Bukaresti CSM balszélsője, Nicușor Negru, így a szövetségi kapitány behívta az SZKC-tól Csog Vencelt. A tervek szerint a válogatott szerdán és pénteken két mérkőzést játszik a portugálokkal.

Hirdetés

Csog korábban már kapott behívót a válogatottba, idén április végén a szerbek elleni Eb-selejtezőre készülő csapattal együtt edzett Nagybányán.

Mint arról már írtunk, a KC-tól öten kaptak behívót, a fehérorosz válogatottba Vjacsaszlav Szaldacenkát és Makszim Baranaut, az ukrán nemzeti együttesbe Vjacseszlav Szadovijt, míg a magyarba Uros Vilovszkit várják. A román ifjúsági csapatba Buzogány Barna kapott meghívót. Nem csupán a sportolók, hanem az edző, Dragan Djukic is elutazik, ő a montenegrói válogatott szövetségi kapitányaként tart edzést csapatának.

Románia kerete

Kapusok:
Ionuț Iancu (Tatabánya), Darius Makaria (BM Benidorm), Adrian Țenghea (Tordai Potaissa).
Balszélsők: Chike Onyejekwe (Bukaresti CSM), Csog Vencel (Székelyudvarhelyi KC).
Balátlövők: Robert Militaru (Bukaresti CSM), Gabriel Burlacu (CSU Suceava), Dan Racoțea (Wisla Plock), Ionuț Ramba (Bukaresti CSM).
Irányítók: Alexandru Csepreghi (Creteil), Cristi Fenici (Temesvári Poli), Ramon Șomlea (Bukaresti CSM).
Jobbátlövők: Demis Grigoraș (Tatabánya), Javier Humet (Bukaresti CSM), Marius Sadoveac (Tremblay).
Jobbszélsők: Gabriel Bujor (HC Vaslui), Vali Ghionea (Wisla Plock), Roland Thalmaier (Tordai Potaissa).
Beállósok: Marius Mocanu (Bukaresti Dinamo), Adrian Rotaru (Bukaresti CSM), Szász András (Bukaresti CSM).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

A házigazdák hódították el a nemzetközi kézilabdatorna trófeáját

A rendező Székelyudvarhelyi Hargita KK nyerte a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornát, amelynek hétvégén a városi sportcsarnok adott otthont.

Szűk merítés, szoros meccsek – tanulságok a kézi Eb-ről

A kézilabda Európa-bajnokságon megismétlődött az olimpiai döntő. A magyar válogatott nem jutott be a legjobb nyolcba, a vb-re való kijutáshoz selejtezőt kell játszania. A meccsek során kiderült: a szűk merítés miatt a fiúktól nem lehet bravúrokat elvárni.

Újabb győzelmével bebiztosította csoportelsőségét a Marosvásárhelyi VSK

A tizenkettedik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a hibátlanul menetelő Marosvásárhelyi VSK, amely a vasárnapi játéknapon idegenben múlta felül a Resicabányai CSU-t, és ezzel bebiztosította az első helyet a női kézilabda A osztály C csoportjában.

A román kézilabdázók is a törökökkel csatáznak a vb-selejtezőben

A labdarúgók mellett a kézilabdázók is Törökországgal csapnak össze a világbajnoki selejtezőben. A román férfi válogatott márciusban oda-visszavágós párharcot vív a 2027-es seregszemle európai selejtezősorozatának második körében.

A nemzeti összetartozást erősíti a székelyudvarhelyi kézilabdatorna

Hétvégén Székelyudvarhely lesz a házigazdája a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornának, amelyen hat együttes képviselteti magát.

Az utolsó pillanatban kapott ki a Sepsi-SIC, még mindig hibátlan a Marosvásárhelyi VSK

Szoros mérkőzéseket játszottak a székelyföldi csapatok a másodosztályú női kézilabda-bajnokság 11. fordulójának csütörtöki játéknapján: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a legvégén maradt alul, a Marosvásárhelyi VSK megdolgozott az újabb győzelemért.

Vereséggel búcsúzott az Eb-től a magyar kéziválogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 27–25-re kikapott a világbajnoki ezüstérmes Horvátországtól az Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó játéknapján, szerdán Malmőben.

Közel volt a bravúr: döntetlent játszott Svédországban a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 32–32-es döntetlent játszott a társházigazda Svédországgal az Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, kedden Malmőben, így már biztosan nem juthat a legjobb nyolc közé.

Tovább húzódik a Hargita KK vereségi sorozata

Egymás után az ötödik vereségét szenvedte el a Székelyudvarhelyi Hargita KK a másodosztályú női kézilabda-bajnokságban, ezúttal a sereghajtótól is kikapott.

Elrontották a második félidőt, kikaptak a szlovénoktól a magyarok

A magyar férfi kézilabda-válogatott 35–32-re kikapott Szlovéniától vasárnap az Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában Malmőben.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!