Két nap leforgása alatt a második bajnoki mérkőzését játszotta a Székelyudvarhelyi Szejke SK. A férfi kézilabda A osztály D csoportjában csütörtökön az elsőségért harcolt a Nagyváradi VSK-val szemben. Ott egy góllal kapott ki, szombaton délután saját közönsége előtt fogadta a Tordai Potaissa fiókcsapatát.
A sereghajtó ellen szinte borítékolható volt a három pont begyűjtése, telt ház előtt indult a mérkőzés a városi sportcsarnokban.
Igaz, hogy az első találatot a vendégek jegyezték, sok izgalmat nem okozott a hazaiaknak, hogy a legvégén magabiztosan behúzzák a győzelmet. Gyorsan kiegyenlítettek, átvették a kezdeményezést, fokozatosan húztak el: a 14. percben 10–6 volt az állás.
Egy kissé összekapta magát a Kolozs megyei együttes, visszajött egyre a 22. percben (13–12). Visszaállt a rend, ahogy a szünetre a négygólos különbség (19–15).
A második félidőben is gyártotta a találatokat a két fél, a Szejke SK-nak mindenre volt válasza. A 45. percig a megszokott távolság megmaradt, innen még egy lapáttal rátettek az udvarhelyiek, ezt a fiatal ellenlábasa már nem bírta.
Az 59. percben lett két számjegyű a különbség, ami a dudaszókor is megmaradt: 42–32-re nyertek, így hazai környezetben továbbra is százszázalékos a Szejke SK.
A székelyudvarhelyi klub visszavette a vezetést a tabellán, igaz, egy meccsel többet játszott, mint a második helyezett Nagyvárad.
Férfi kézilabda A osztály, D csoport, 12. forduló:
Székelyudvarhelyi Szejke SK–Tordai Potaissa II. 42–32 (19–15)
A hazaiak gólszerzői: Jére 6, Tăuțean, Buguleț, Komporály, Fekete 5-5, Szász 4,Kónya 3, Orbán, Gáspár, Kopacz 2-2, Pál, Daninfeld, Palatka 1-1.
A csoport élmezőnye: 1. Szejke SK 25 pont/12 meccs, 2. Nagyvárad 24/11, 3. Segesvári CSM 18/10.
A Sepsi OSK csupaszív tulajdonosa, Diószegi László nem szokványos klubelnök. Fontos számára, hogy tisztelettel bánjon a szurkolókkal, időnként megpróbálja részletesebben elmagyarázni nekik döntései okát. Erről és a kiesést követő időszakról kérdeztük.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.
Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.
Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!