A sepsiszentgyörgyi klub nem kellett az előselejtezőben szerepeljen, az első körben csatlakozott be a kupaküzdelmekbe. Ellenfele a szintén másodosztályú Románvásári CSM volt, amely a B csoport harmadik pozícióját foglalja el a pontvadászatban. Előre sejteni lehetett, hogy nem lesz egyszerű dolga a háromszékieknek, ez pedig hamar be is bizonyosodott.
Jól kezdte a vasárnapi megmérettetését a Sepsi-SIC, negyedóra elteltével kétgólos előnye volt (8–10).
Az első félidő végéhez közeledve egy kisebb rövidzárlat következett a vendégeknél, amit a moldovai gárda kegyetlenül kihasznált, így szünetben 18–14 volt az állás.
A fordulás után minden tőle telhetőt megtett a sepsiszentgyörgyi együttes, 25–23-nál kétgólosra csökkentette a hátrányát, ekkor viszont ismét fokozatot váltott a hazai alakulat csapat és esélyt sem adott a zöld-fehéreknek. A végén 33–25 állt az eredményjelzőn, a Sepsi-SIC kikapott és már az első körben elbúcsúzott a kupasorozattól.

Idénybeli legnagyobb vereségét szenvedte el a Hargita KK
Második megmérettetését játszotta a Román Kupa idei kiírásában a székelyudvarhelyi alakulat, miután az előselejtezőben hazai környezetben 40–28-ra verte a Bákói Știința gárdáját. Ezúttal is saját közönsége előtt szerepelhetett a Mester Zsolt által felkészített csapat, szombaton délben az Universitatea Craiovát látta vendégül.
Az oltyánok az élvonalban szerepelnek, a szintkülönbség pedig már rögtön a kezdő sípszó után meglátszott a felek között.
Valamivel több mint tíz perc után már tíz gól volt közte (2–12), szünetben pedig 3–27 állt az eredményjelzőn.
Minden lényegi kérdés nagyon korán eldőlt, de a Hargita KK így is küzdött a második félidőben, ahol már sikerült többször betalálnia, végül pedig 48–14-re kapott ki. Ez a vereség egyben azt is jelenti, hogy a székelyudvarhelyi gárda búcsúzik a kupasorozattól, akárcsak a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC.


Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!