Hirdetés

Bronzérem tizenkét év után

Szenzációsan teljesített a magyar nemzeti csapat
Fotó: Eurohandball.com

Több mint tíz év után szerzett újra érmet világversenyen a magyar női kézilabda-válogatott. A „szokásos” skandináv döntőt, majd norvég győzelmet hozó Európa-bajnokságon a magyar lányok Vlagyimir Golovin vezetésével a dobogó harmadik fokára állhattak fel.

2024. december 16., 16:08

Több mint egy évtizede az Európa-bajnokság bronzmérkőzésén a magyar válogatott a házigazda szerbek ellen a belgrádi katlanban nyert. Azóta a nagy tornákon született ugyan egy-két biztató győzelem, ám a kézilabda elitjétől mégis messze kerültünk. A 2016-os Eb-n 12., négy évvel később 10., tavalyelőtt pedig 11. lett női válogatottunk. Nem érett be még a csapat, túl nagy a teher a lányokon, nehéz az átmenet a junior korból a felnőtt versenyekre – mondogattuk az elmúlt években akkor, amikor a kézis lányok nem olyan eredményt szállítottak, amely kedvünkre való lett volna.

Hirdetés

Pedig tudtuk, hogy a tudásuk és tehetségük megvan, hiszen az utánpótlásban Golovin Vlagyimir vezetésével 2018. július 14-én Debrecenben a lányok történetük során először megnyerték a világbajnokságot, egy évvel később Győrben pedig Klujber Katrinék az Európa-bajnokságon is elsők lettek.

Az ukrajnai születésű szakembert a tokiói olimpia után a felnőtt válogatott élére is kinevezték, hogy a folytonosság meglegyen (s talán a sikereket is tovább halmozza). Az eredmények azonban nem mutatkoztak meg azonnal. Vova mester azonban fokozatosan építette be a válogatottba az eredményességre éhes tehetségeket.
A siker pedig most köszöntött be Bécsben, ahol vasárnap este – a nagyjából előre megjósolt norvég–dán döntő előtt – a lányok felnőtt karrierjük első érmét szerezték meg.

Vámos Petra és társai nemcsak a kézilabda-szövetség célját teljesítették (beverekedték magukat az első hatba), hanem azt is elérték, amit a részben hazai rendezésű Eb előtt többször is kijelentettek: elődöntőbe szeretnének kerülni. Sőt, ahogy magabiztosan haladt a szekér, úgy váltak egyre bátrabbakká, és az is el- elhangzott: mi éremért megyünk Ausztriába.

Bár a párhuzam kissé meredek, de eszembe jutott Kásás Tamás. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó önéletrajzi írásában elmeséli, hogy fiatalokként generációjukkal mindent megnyertek, s amikor bekerültek a felnőtt mezőnybe, annyira magabiztosak voltak, hogy tudták, ott is sikeresek lesznek. „Nem tudtuk elképzelni, hogy ne nyerjünk érmeket” – nyilatkozza Kásás.

Nos a lányok valahogy így érezték magukat nemcsak most, Bécsben vagy az Eb során, hanem korábban is, amikor többször is hangoztatták, ők azért többre képesek, mint amennyit addig mutattak.

Nagyjából így nyilatkozott a válogatott egyik irányítója is. Vámos Petra még a román-magyar meccs előtt fogalmazott a következőképpen: „az elmúlt években türelemjátékot játszottunk, mostanra érett be a közös munka. Sok negatív kritikát kaptunk korábban azzal kapcsolatban, hogy nem úgy teljesít a csapat, nem ezt várják tőlünk. Nyilván mi sem ezt vártuk magunktól, de még mindig azt gondolom, fiatal a csapatunk. Ez nem kifogás, szimpla tény. Most értünk el oda, hogy a mag három-négy éve együtt játszik, megszoktuk egymást, és tudjuk, ki milyen játékban érzi magát komfortosan.”

A csapat tehát beért, Vlagyimir Golovin munkája meghozta a gyümölcsét, ám a siker nem teljes. Mert még ennél is lehet jobb. Legalábbis ezt nyilatkozta Kuczora Csenge, aki másfél évvel ezelőtt a válogatott mérkőzésein alig-alig találta el a kaput, ám az olimpiai selejtező óta megtáltosodott, és azóta sorra szórja a gólokat az ellenfél hálójába. „Nagyon összeállt a csapat, mindenki küzdött mindenkiért, és Szemerey Zsófi a kapuban sokat segített nekünk. Az egész Európa-bajnokságra igaz volt, hogy ha valakinek nem sikerült valami, akkor megfogtuk a kezét, felállítottuk, magunk mellé húztuk, hogy itt a helyed. Mindenkire szükség volt ahhoz, hogy ezt a mérkőzést megnyerjük, és éremmel térjünk haza” – fejtette ki a német földön légióskodó magyar átlövő, aki hozzátette: remélem, még ennél is lehet feljebb, nagyon jó úton haladunk.

A magyar küzdőszellemet és az akarást emelte ki a világbajnok francia válogatott szövetségi kapitánya, Sébastien Gardillou is: „a küzdőszellemben volt a legnagyobb különbség a két csapat között ezen a napon. Keményen dolgoztunk végig, de ezért most nem járt érem”.
És valóban: a lányokon minden mérkőzésen látszott a küzdeni akarás, az elszántság. A csapatjáték kiváló volt, így sikerült elérni 12 után ismét egy bronzérmet. A siker pedig azért is több mint kiváló, mert – legyünk őszinték – a csapat kissé „lyukas”. A kapusok és a szélsők nagyok jók, Vámos Petra mellett irányítóban a legjobb fiatal játékosnak megválasztott Simon Petra előtt is nagy jövő állhat, ám beálló poszton támadásban nullák vagyunk, és a két átlövőnek (Klujber és Kuczora) sincs igazán megfelelő szintű cseréje egyelőre. Nem csoda, hogy a norvég és dán csapat egyelőre magasabb szintet képvisel, hiszen náluk a kispadról az edző a kezdősorhoz hasonló szintű játékosokat tud a pályára küldeni.

Éppen ezért nagy elismerés jár az Ukrajnában született orosz származású Vlagyimir Golovinnak, aki úgy tudta forgatni a csapatot, hogy a hiányposztok és „rövid kispad” ellenére is dobogóra kerülhettek.

„Még mindig tartozok Magyarországnak” – nyilatkozta a bronzérem megszerzése után a magyar válogatott szövetségi kapitánya, aki immár harmadik évtizede él Magyarországon. „Vannak még terveim, remélem, a csapat is így gondolja. Valamennyit biztosan visszaadtam, igen, de még nagyobb álmaim vannak, nemcsak nekem, hanem a lányoknak. De nyilván nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, örüljünk most ennek a pillanatnak, emlékezzünk erre a győzelemre és az éremszerzésre.”

A norvég elsőséget nyilván senki nem kérdőjelezi meg, mint ahogy a skandináv dominanciát sem. A tavalyelőtti döntő megismétlődött, s a végeredmény sem változott. Az ötödik helyet végül az előzetesen talán többre hivatott svéd együttes csípte el. A skandináv együttes érdekes módon a magyaroktól és a románoktól is kikapott, az utóbbiak kiváló kezdés után a 11. helyet szerezték meg. Tekintettel arra, hogy számos kiváló játékosuk mondta le a válogatottságot (vagy vonult vissza), a csoportból való továbbjutás, valamint a középdöntőben a svédek elleni győzelem bizakodásra adhat okot.

Florentin Pera szövetségi kapitány sem volt elégedetlen, hiszen a pályán nyújtott játék szerinte előremutató volt, a csapat teljesítette a célkitűzést (továbbjutott csoportjából), a középdöntőben ráadásul legyőzte az egyik legjobb együttest, tehát önmagához képest még túl is teljesített.

Az Európa-bajnokság végeredménye
1. Norvégia (Maren Aardahl, Ingvild Bakkerud, Kari Bratsett Dale, Kristine Breistöl, Camilia Herrem, Emilie Hovden, Ane Cecilie Högseth, Katrine Lunde, Anniken Obaidli, Eli Marie Raasok, Henny Reistad, Marit Rösberg Jacobsen, Live Rushfeldt Deila, Thale Rushfeldt Deila, Stine Skogrand, Sanna Solberg-Isaksen, Silje Solberg-Oesthassel. Szövetségi kapitány: Thórir Hergeirsson)
2. Dánia
3. MAGYARORSZÁG (Bordás Réka, Böde-Bíró Blanka, Csíkos Luca, Faluvégi Dorottya, Füzi-Tóvizi Petra, Győri-Lukács Viktória, Janurik Kinga, Juhász Gréta, Kácsor Gréta, Klujber Katrin, Kuczora Csenge, Márton Gréta, Papp Nikoletta, Pásztor Noémi, Petrus Mirtill, Simon Petra, Szemerey Zsófi, Szöllősi-Schatzl Nadine, Tóth Nikolett, Vámos Petra. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir)
4. Franciaország
5. Svédország
6. Hollandia
7. Németország
8. Montenegró
9. Lengyelország
10. Szlovénia
11. Románia
12. Svájc
13. Spanyolország
14. Ausztria
15. Csehország
16. Izland
17. Feröer
18. Észak-Macedónia
19. Horvátország
20. Törökország
21. Szerbia
22. Portugália
23. Ukrajna
24. Szlovákia

AZ ÁLOMCSAPAT
Kapus: Anna Kristensen (Dánia)
Jobbszélső: Győri-Lukács Viktória (Magyarország)
Jobbátlövő: Klujber Katrin (Magyarország)
Irányító: Henny Reistad (Norvégia)
Beálló: Tatjana Brnovics (Montenegró)
Balátlövő: Tjasa Stanko (Szlovénia)
Balszélső: Emma Friis (Dánia)
Legjobb védekező játékos: Pauletta Foppa (Franciaország)
Legjobb fiatal játékos: Simon Petra
A legértékesebb játékos (MVP): Anna Kristensen (Dánia)
Gólkirálynő: Klujber Katrin (Magyarország) – 60 góllal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Negyvenes évforduló: a nap, amikor legyőzte a BEK-győztes Steauát a Székelyudvarhelyi Haladás

A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.

Diószegi a szurkolók erejében bízik, Szondy óvatosságra int a gyenge rajt után

Hazai pályán folytatja bajnoki szereplését vasárnap a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda. A Kolozsvári U, illetve az FCSB elleni mérkőzések előtt Diószegi László és Szondy Zoltán a Székely Sportnak beszélt az esélyekről és a szezon eleji célokról.

Székelyhon

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

`
Krónika

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Krónika

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett

Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.

Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Ez is érdekelheti

Először hódította el a kontinensbajnoki címet a magyar férfi U20-as kéziválogatott

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.

Bérletértékesítés a VSK Székelyudvarhelynél, kézilabda- és futsalmeccsekre válthatunk belépőket

Megkezdte a 2026–2027-es idényre szóló bérletek értékesítését a VSK Székelyudvarhely. Az előző szezonhoz hasonlóan idén is a kézilabda-, a futsal- és a támogatói bérletek közül választhatnak a szurkolók, az árak pedig nem változtak.

Ingyen közvetítik a kézilabda-válogatott találkozóit a tévétársaságok

Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.

A szurkolók javára döntöttek: közvetítik a tévében a román kéziválogatottak meccseit

Nagy hírt kaptak a hazai kézilabdaszeretők, a román női és férfi válogatottak mérkőzéseit az Európa- és világbajnokságokon nemcsak online fizetős platformon, hanem a televízióban is közvetíteni fogják.

Nem kapott szabadkártyát, biztosan lemarad a vb-ről a magyar férfi kéziválogatott

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség bejelentette, hogy Szaúd-Arábia és Törökország kap szabadkártyát a 2027-es férfi világbajnokságra, ezzel eldőlt, hogy a magyar válogatott biztosan lemarad a tornáról.

Bukarestben összejöhet a román–magyar kézipárharc még az Eb előtt

A román főváros ad otthont a női kézilabda EHF Euro Cup négyes döntőjének. Az Európai Kézilabda-szövetség Bukarestnek ítélte oda a szervezést, a tornát szeptember 26–27-én rendezik.

Masters Handball World Cup: csíki bronzérem Horvátországban

Bronzérmet szerzett az NKSZ Csíkszereda 50-es korosztályú női csapata a horvátországi Masters Handball World Cupon, míg a 30-as együttes a hatodik helyen zárt. A nemzetközi kézilabdatornának Omiš és Makarska adott otthont.

A női kézilabda Eb előtt még lehet egy román–magyar meccs Bukarestben

Több résztvevő ország nem vállalta a torna házigazda szerepkörét, így Románia jó eséllyel megrendezheti a 2026-os EHF Euro Cup Final Four-t. A négyes döntőben Románia, Magyarország, Dánia és Norvégia szerepel.

Szabadkártyával a vébére?

Bár a magyar férfi kézilabda-válogatott elbukta a 2027-es világbajnokság selejtezőjét Szerbia ellen, még mindig maradt némi esély arra, hogy ott legyen a tornán.

A magyar válogatott lemaradt a világbajnokságról

A magyar férfi kézilabda-válogatott nem jutott ki a januári olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, mivel a csütörtöki 31–29-es vereség után vasárnap Veszprémben csak 31–30-ra győzte le Szerbiát a selejtező visszavágóján.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!