Az Adrian Vasile szövetségi kapitány által irányított Románia a válogatottbeli szereplését egy évig szüneteltető Cristina Neagu nélkül kezdte meg menetelését a seregszemlén. Ellenfele az az Irán volt, amely a mezőny egyik leggyengébb csapatának számít, és eddig még nem vett részt egyetlen vb-n sem.
A C csoport első mérkőzésén furcsa látványt nyújtott, hogy az iráni kézilabdázók fejfedőben és egész testet eltakaró szerelésben játszottak, csak az arcuk látszott ki.
Óriási volt a különbség a csapatok között, a román játékosok hamar megléptek az ázsiaiaktól, annak ellenére, hogy az elején sok dobást kihagytak, viszont a teljes első félidőben csak három gólt kaptak. A folytatásban is egymás után érkeztek a román találatok, végül negyvenig jutottak, de még mindig sokszor pontatlanok voltak a befejezésnél, ráadásul ezúttal a védelem is gyengébben működött.
A sima győzelmet viszont beárnyékolta egy csúnya sérülés, a román válogatottban első gólját szerző Oana Borșot hordágyon kellett levinni a pályáról, ezzel a keretben legfiatalabb játékos számára máris véget ért a világbajnokság.
A könnyed kezdés után a román válogatottnak a folytatás sem lesz túl nehéz, vasárnap 19 órától Kazahsztánnal találkoznak. Az igazi próbatétel majd kedden 21.30-tól következik számukra, amikor a végső győzelemre esélyes Norvégia ellen kell helytállniuk.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!