Hirdetés

Beérhetetlen az előnye, papíron feljutott az élvonalba a VSK Székelyudvarhely

Elérték, amit kitűztek az idény előtt célul: az élvonalba való feljutást érő helyen zárják az A osztályt
Fotó: László Ildikó

2024. április 19., 19:04

Akkor kapcsolt rá a listavezető, amikor kellett, a székelyudvarhelyi férfi kézilabda együttes idegenbeli sikerével biztossá vált, hogy jövőre szintet léphet.

2024. április 19., 19:04

Pénteken délután a férfi kézilabda A osztály felsőházi rájátszásának tizenegyedik fordulójában a VSK Székelyudvarhely a Fogarasi VSK otthonában vendégszerepelt. Egyetlen pontra volt szüksége a play-off listavezetőjének, hogy az utolsó három játéknap eredményeitől függetlenül behozhatatlan előnyre tegyen szert a harmadik helyezettel szemben, így matematikailag elérje az élvonalba való feljutást.

Hirdetés

Több játékos is egészségügyi problémákkal küszködött a székelyföldiek keretében, ráadásul a fogarasi ellenféllel az éves során idegenben mindig megkínlódott a Sipos Lóránt által felkészített gárda.

Ezúttal sem volt másképp. Az első játékrészben fej-fej mellett haladt a két együttes, rendre a vendégek egyenlítettek a házigazdák mehettek minimális előnnyel vissza az öltözőbe (14–13).

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A játék képe a második félidő első részében sem változott, három gól volt a legnagyobb előnye, amivel a Fogaras vezetett (23–20), de az utolsó tíz percre úgy fordultak a felek, hogy 25–25 volt az állás.

A VSK Székelyudvarhely ekkor még képes volt az újításra, valósággal állva hagyta ellenlábasát, zsinórban hatszor zörgette meg a hazaiak hálóját, az 57. percben így 25–31 állt az eredményjelzőn.

Innen pedig behúzta a győzelmet és a három pontot.

Ezzel a sikerrel az udvarhelyi férfi kézilabda együttes biztosan az első két hely valamelyikén zárja a play-offot, ami a versenykiírás szerint egyenes feljutást jelent a Bölények Ligájába.

Férfi kézilabda A osztály, felsőházi rájátszás, 11. forduló:

Fogarasi VSK–VSK Székelyudvarhely 28–33 (14–13).
A vendégek gólszerzői: Putnoky Szabolcs 8, Mohamed Fedila 7, Feliciano Couveiro 4, Katona Tamás, Paul Oargă és Komporály Attila 3-3, Szász Előd és Balsa Stevovic 2-2, Csibi Hunor 1.

Férfi kézilabda A osztály, felsőházi rájtászás, 11. forduló

Férfi kézilabda A osztály, felsőházi rájtászás

Sorrend#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
GólkülönbségGk
PontP
1
Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK
9
8
1
0
337-285
25
2
CSM Alexandria CSM Alexandria
8
6
0
2
254-225
18
3
Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK
10
4
2
4
306-335
14
4
Fogarasi VSK Fogarasi VSK
10
4
1
5
288-314
13
5
CS Medgidia Medgidia
9
3
1
5
260-259
10
6
Resicabányai CSM Resicabányai CSM
9
2
2
5
282-290
8
7
Vidombáki CSO Vidombáki CSO
9
1
1
7
287-306
4
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Fogarason sem lassított, második helyre lépett a Sepsi-SIC

Második félidei védekezésére alapozva aratott fölényes győzelmet a Sepsi-SIC a női kézilabda A osztályban. A háromszékiek Fogarason gyűjtötték be az újabb két pontot, és átmenetileg a B csoport második helyére kapaszkodtak.

Új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek

Húsz év után új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek. A tisztújító közgyűlésen a székelyudvarhelyi Pál Andrást választották meg, miután Benedek Árpád Csabának lejárt a mandátuma.

Nyert, a tabella élére állt a VSK Székelyudvarhely kézicsapata

Nem okozott gondot a Segesvári CNE legyőzése a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapatának. Az A osztály 6. fordulójából előrehozott mérkőzésen idegenben tízzel nyertek, ezzel ideiglenesen vezeti csoportját.

Egy hónappal később módosították a marosvásárhelyiek kézibajnokijának eredményét

Utólag megváltoztatta a Román Kézilabda-szövetség fegyelmi bizottsága a női élvonalban rendezett Bukaresti CSM–Marosvásárhelyi VSK mérkőzés végeredményét.

Mindenkit megbüntettek, 21-21 hazai mérkőzést nézők nélkül kell lejátszania az ifi kézicsapatoknak

Súlyos büntetést szabott ki a Román Kézilabda-szövetség a Temesvári LPS és a Millenium Temesgyarmat együtteseire. A két csapat U15-ös lányok mérkőzésén összeverekedtek a szülők a lelátón.

Idegenben győzte le újonc társát a marosvásárhelyi női kézilabdacsapat

Végig irányítás alatt tartotta a találkozót és megszerezte első győzelmét a női kézilabda Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK, miután vasárnap délután 25–24-re nyert a Jászvásári CSM vendégeként.

Elengedte ellenfelét, futott az eredmény után a Székelyudvarhelyi Hargita KK

Hatgólos előnyt hozott össze a Fogarasi VSK a Székelyudvarhelyi Hargita KK-val szemben a női kézilabda A osztály 6. fordulójának meccsén. A hajrában majdnem teljesen elolvadt ez a különbség.

A végén csak egy gól döntött a VSK Székelyudvarhely kézimeccsén

Igazi kupameccset játszott a VSK Székelyudvarhely és a Zilahi Dinamyc férfi kézilabda együttese. Csak a hajrában dőlt el, hogy ki jut a következő körbe.

Gólzáporral javított, otthon továbbra is hibátlan a Sepsi-SIC

Magabiztos győzelemmel feledtette legutóbbi vereségét a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC: a női kézilabda A osztály hatodik fordulójában 38–22-re múlta felül a Bákói Științát. A háromszékiek mindhárom hazai bajnokijukat megnyerték ebben az idényben.

Fordítania kellett a VSK Székelyudvarhelynek, úgy verte a listavezetőt

A férfi kézilabda A osztály 5. fordulójában a VSK Székelyudvarhely a B csoport éllovasát, a HC Buzău II. együttesét fogadta csütörtökön a városi sportcsarnokban. Remek hangulatú, izgalmas meccsen szerezték meg a diadalt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!