A Mihaela és Claudiu Evi házaspár által irányított vásárhelyiek a második helyen végeztek a bajnokság Râmnicu Vâlceán zajlott második elődöntő szakaszának D csoportjában. Az Olimpic két győzelmet és egy vereséget összesített a csoportkörben: első mérkőzésén fölényesen 31–17-re nyert a Nagybányai ISK II. ellen, majd fordulatos csatában három góllal, 31–28 arányban vesztett a csoportgyőztes Brassói Coronával szemben, aztán végül 28–23-ra felülmúlta a Konstancai ISK I.-et, ezzel bebiztosította továbbjutását.
A bajnokság döntő tornáját a korosztály legjobb nyolc együttesének részvételével június 14. és 18. között Székelyudvarhelyen rendezik. A marosvásárhelyi csapat az 1-es csoportba kapott besorolást, amelyben a Bukaresti CSM, a CSȘ Tulcea és a LPS Brăila ellen játszik az első két, elődöntőbe jutást jelentő helyért, míg a 2-es csoportban a Bukaresti SSP, az Energetic Râmnicu Vâlcea, a Brassói Corona és az LPS Slatina szerepelnek.
Az ötnapos torna első három napján bonyolítják le a csoportmérkőzéseket, majd a negyediken következnek az elődöntők, a zárónapon pedig a döntő, ahol kiderül az idei bajnok kiléte. A döntő tornán való részvételével az Olimpic ismét megszerezheti a bajnoki címet,
miután az előző öt évben mindig diadalmaskodott a klub valamelyik korosztályos csapata.
A torna előtt az Olimpic keretéből három játékos, Monica Bărăbaș, Andreea Târșoagă és Ioana Ugran a román ifjúsági válogatottban szerepel, amely május 29. és június 5. között a szlovákiai Nagymihályon több felkészülési mérkőzést játszik a házigazdákkal.
Az ifjúsági 2-es korosztály férfi mezőnyében a Segesvári ISK-nak is sikerült kvalifikálnia magát a bajnokság döntő tornájára, miután ugyancsak a második helyen zárt a második elődöntő szakasz B csoportjában: két mérkőzést nyert meg, 33–29-re verte a Viitorul Pitești-et és 30–24-re legyőzte a Galaci ISK-t, illetve 27–24 arányban kikapott a csoport első helyezettjétől, a Bákói Științától.
A legjobb tizenhat között a D csoportban érdekelt volt az Olimpic SK is, amely azonban egy győzelemmel és két vereséggel (34–28 a CS Brazi, valamint 23–38 a Bukaresti CSM és 33–36 a Tordai Potaissa ellen) a harmadik helyen fejezte be a csoportot, így kiesett. A nyolccsapatos döntő tornát a Segesvári ISK részvételével akárcsak a nőknél, június 14. és 18. között tartják, Buzăuban.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!