A B csoport tabelláján éppen mögötte álló Județean Prahova vendégeként lépett pályára a harmadik helyezett sepsiszentgyörgyi csapat. Remekül kezdtek a zöld-fehérek, az első játékrészben végig vezettek, a szünetben három találat volt az előnyük (14–11).
A folytatásban még hattal is elhúzott a Sepsi-SIC, de a házigazda ledolgozta a hátrányát, majd a hajrában kiélezett csata következett. Felváltva vezettek a felek, az adok-kapokból pedig a Prahova jött ki jobban, amely az utolsó pillanatban szerzett góllal 26–25-re győzött, és pontszámban beérte a háromszékieket.
A C csoportban hibátlanul menetelő Marosvásárhelyi VSK a negyedik helyen álló Nagydisznódi Măgura együttesét fogadta. A marosvásárhelyiek a mérkőzés elején még hátrányban voltak, de az első félidő közepére átvették az irányítást, és a szünetig hatgólos előnyt dolgoztak ki (20–14).
A vendégek szívós ellenfélnek bizonyultak, a második játékrészben többször is kiegyenlítettek, a végjátékban viszont a VSK ismét meglépett, és végül 35–30-ra nyert, ezzel tovább nyújtotta a győzelmi sorozatát.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!