A sokkal tapasztaltabb, feljutásra pályázó ellenféllel jó meccset játszott az udvarhelyi kézilabdacsapat.
„Tudtuk, hogy a csoport legerősebb csapatával játszunk, így nem volt nyomás rajtunk, próbáltunk a saját taktikánk alapján játszani. Ezt pedig a lányoknak maradéktalanul sikerült végrehajtani. Játékunk a helyi szurkolók tetszését is elnyerte. Elégedett vagyok,
Nehéz periódus után vagyunk, az ifjúsági és a felnőtt bajnokságban sem jött ki a lépés. Örülök, hogy erre a meccsre így össze tudták szedni magukat a lányok” – összegzett Mester Zsolt edző.
Legközelebb vasárnap játszik az SZNKK, az Activ Plopeni látogat Udvarhelyre, a kezdési időpontról a napokban döntenek.
Női kézilabda A divízió, C csoport, 5. forduló:
Dacia Mioveni 2012–SZNKK 31–24 (15–10),
az SZNKK gólszerzői Kerekes Éva 10, Fekete Anna 5, Munteanu Krisztina, András Anett 2–2, Sándor Alíz, Bálint Boglárka, Lukács Erika, Mester Noémi, Szász Anita 1–1. Játszott még: Bálint Anna, Bálint Noémi és Boros Eszter.
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!