Hirdetés

Hiányos kerettel is feljutna az élvonalba a Szejke SK

Minden az udvarhelyiek ellen van, de küzdenek a feljutásért
Fotó: Beliczay László

2021. április 16., 12:29

Két mérkőzést kell megnyernie a Székelyudvarhelyi Szejke SK-nak, hogy a soron következő évben a férfi kézilabda élvonalban, a Bölények Ligájában szerepelhessen.

2021. április 16., 12:29

Sérülések, bérmálkozás és koronavírus-eset miatt nem teljes a Szejke SK kerete, tizenketten – 3 kapussal, 3 ifjúsági játékossal – utaznak el Sepsiszentgyörgyre az élvonalba való feljutási tornára, amelyen az A osztály (második vonal) három csoportjának legjobb nyolc együttese vesz részt. Az udvarhelyiek a C csoport élén zártak.

Hirdetés

Minden ellenünk van a feljutási torna előtt. Ennek ellenére nem adjuk fel, mi egész évben azért dolgoztunk, az a célunk, hogy feljussunk a Bölények Ligájába.

A csoportkör során megteremtettük az esélyt, hogy jó sorsolást kapjunk, elkerültük a keményebb ellenlábasokat. Azért megyünk, hogy megnyerjük a mérkőzéseket” – jelentette ki Sipos Lóránt, a Szejke SK edzője.

Az udvarhelyiek pénteken 19 órától a CS Medgidia együttesével játszanak, siker esetén szombaton 16 óra 20 perctől a CSU Pitești–CS Universitatea Craiova párharc győztesével csapnak össze az egyenes ágon való feljutásért.

A torna első két helyezettje megszerzi a jogot az élvonalban való szerepléshez, az elődöntők vesztesei pedig később egy selejtezőtornát játsszanak.

A székelyföldiek mérkőzésének eseményeit figyelemmel kísérhetjük az együttes honlapján (kezilabda.ro) vagy a FRH TV-n.

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Átgázolt a hollandokon, magabiztos sikerrel indította a hokivébét Románia

Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.

Még sokat érhet a kínaiak ellen szerzett pont a romániai hokiválogatottnak

Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Krónika

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Ez is érdekelheti

A bukarestiek elnapolták a Marosvásárhelyi VSK feljutását

Hiába vezetett a találkozó nagy részében, az utolsó percekben mégis elveszítette a Bukaresti Știința elleni idegenbeli rangadót a Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapata, így elszalasztotta a lehetőségét, hogy bebiztosítsa feljutását az élvonalba.

Nem sikerült a visszavágás: Pitești-en is alulmaradt a VSK Székelyudvarhely

A férfi kézilabda A osztály felsőházi rájátszásának 10. fordulójában, szombaton este a VSK Székelyudvarhely a CSU Pitești vendégeként lépett pályára, ahol nem sikerült visszavágni az odavágón elszenvedett vereségért.

Új elnököt választottak a Román Kézilabda-szövetség élére

A korábbi játékos Bogdan Voina a Román Kézilabda-szövetség (FRH) új elnöke, miután megnyerte választást a szervezet pénteki közgyűlésén.

Mandel Katával a soraiban lett megyei kézilabda-bajnok a csíkszeredai együttes

A Csíkszeredai KSC 4Seasons megőrizte előnyét a szentegyházi zárótornán, és megnyerte a Hargita megyei női kézilabda-bajnokságot. A bajnokcsapatban pályára lépett a snowboardos olimpikon, Mandel Kata is.

Simán hozta a kötelezőt a Sepsi-SIC az utolsó hazai meccsen

Meggyőző játékkal és biztos sikerrel zárta hazai szereplését a Sepsi-SIC a női kézilabda A divízió felsőházi rájátszásában, a háromszéki együttes a Kolozsvári CSU ellen diadalmaskodott.

A pihenőig vezetett, utána csak hátrányban kézilabdázott a VSK Székelyudvarhely

Az első félidőben utolsó percében adta át a vezetést a VSK Székelyudvarhely a Nagyváradi VSK-nak a férfi kézilabda A osztály felsőházi rájátszásának meccsén. A továbbiakban végig futott az eredmény után.

Nagy lépést tett a Virágok Ligája felé a marosvásárhelyi kézilabdacsapat

Végig irányítás alatt tartotta a mérkőzést és magabiztosan nyert a CSM Roman ellen a Marosvásárhelyi VSK a másodosztályú női kézilabda-bajnokság felsőházi rájátszásában, ezzel még közelebb került a célkitűzéséhez, az élvonalba jutáshoz.

Szentegyházán zárul a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság

Szombaton, április 18-án Szentegyházán rendezik a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság felsőházi rájátszásának utolsó, hatodik teremtornáját, amely egyben a szezon záróeseménye is lesz.

Átvette a vezetést, már nem adta ki kezéből a sepsiszentgyörgyi kézicsapat

Nagyon szoros mérkőzést játszott egymással a Sepsi-SIC és a CS Star Mioveni csütörtök délután a női kézilabda A divízió felsőházi rájátszásában. A háromszéki együttes végig irányítás alatt tartotta a meccset, és rutinos játékkal megszerezte a pontokat.

Veretlenül zárta a Kárpátok Kupáját a házigazda Marosvásárhelyen

Két győzelem és egy döntetlen volt a román válogatott mérlege az elmúlt napokban Marosvásárhelyen rendezett női kézilabda ifjúsági Kárpátok Kupáján.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!