Hat győzelemmel kezdte az A osztályt az élvonalból idén tavasszal kiesett VSK Udvarhely, a 2023–24-es idény alapszakaszának felénél két ponttal vezeti csoportját.
A sikerszéria szerdán este szakadt meg, amikor az utolsó másodpercben kapott góllal kikapott a Resicabányai CSM otthonában.
„Hosszú út és egy nagyon nehéz kiszállás várt ránk. Tudtuk, hogy Resicabányának is ugyanaz a célja, feljutni az élvonalba. Így azt kaptuk, amire készültünk: kemény, fizikai játékot” – kezdte a mérkőzés kielemzését Sipos Lóránt vezetőedző.
„Nagyon jól kezdtünk, aztán jöttek a hibák, a megszokottnál többet rontottunk, a 9 méteres vonalunk nem nagyon tudott érvényesülni, ez a szerzett gólok számában is megmutatkozott. Belementünk az ő játékukba, harcos meccs volt, fej fej mellett haladtunk, végül utolsó másodperces góllal a javukra fordították a meccset” – összegzett Sipos.
A vezetőedző szerint az, hogy az előző meccseiken rendre 10 góllal jobbak voltak mindenkinél, rányomta bélyegét a tanítványai játékára. „Nincs amiért szomorkodnunk, hiszen csak az alapszakasz felénél járunk, az igazi bajnokság tavasszal kezdődik.
Hét fordulót követően a táblázat tükrözi, hogy mely négy csapat harcol a csoportból való továbbjutásért: a VSK, Fogaras, Resicabánya és Nagyvárad. Ha az alapszakasz végén nem lesz meg a csoportelsőség, az sem probléma, hiszen nekünk a célunk az, hogy feljussunk: ehhez az első négyben kell legyünk a nyugati csoportban, a következő körben pedig az első kettőben” – zárta a beszélgetést Sipos Lóránt.
Most két és fél hetes szünet következik, a bajnokság a november második hétvégéjén folytatódik, Nagyváradi CSM jön Székelyudvarhelyre.
Sorrend# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | GólkülönbségGk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 7 | 6 | 0 | 1 | 280-184 | 18 |
2 | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | 7 | 5 | 1 | 1 | 233-213 | 16 |
3 | Resicabányai CSM Resicabányai CSM | 7 | 5 | 0 | 2 | 236-188 | 15 |
4 | Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK | 7 | 5 | 0 | 2 | 237-198 | 15 |
5 | Nagyszentmiklósi Unirea Nagyszentmiklós | 7 | 3 | 0 | 4 | 221-259 | 9 |
6 | Universitatea Craiova Universitatea Craiova | 7 | 2 | 1 | 4 | 211-238 | 7 |
7 | CSU Constantin Brâncuși Tg. Jiu Tg. Jiu | 6 | 0 | 0 | 6 | 167-229 | 0 |
8 | Temesvári Poli Temesvári Poli | 6 | 0 | 0 | 6 | 147-223 | 0 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!