Az első helyről vágott neki a másodosztályú bajnokság rájátszásának a marosvásárhelyi együttes, amelynek a feljutás a célkitűzése. Az első fordulóban a VSK szabadnapos volt, a második játéknapon csütörtökön délután a tabellán hetedik, utolsó előtti CSM Roman volt az ellenfele.
A vásárhelyiek remekül kapták el a rajtot, 4–1-re elhúztak, ezután viszont a házigazdák hamar felzárkóztak. Az első félidő folyamán nagyrészt a VSK volt lépéselőnyben, de nem tudta lerázni az ellenfelét, a szünetben 15–14-re vezetett.
Hasonló volt a játék képe a folytatásban is, egyik csapat sem tudott kétgólosnál nagyobb különbséget kidolgozni. A végjátékban mindkét oldalon sok volt a hiba, a győztes kiléte az utolsó percekben dőlt el, amikor a vendégek fordítottak, és végül 27–26-ra győztek.
A Marosvásárhelyi VSK ezzel a sikerrel megerősítette az éllovas pozícióját, jobb gólkülönbséggel előzi meg az azonos pontszámmal rendelkező Jászvásári CSM-t. A bajnokságban szünet következik, Gergely Ákos tanítványai legközelebb március 12-én hazai pályán játszanak, a harmadik helyen álló Bukaresti Științát fogadják.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!